Fotó: TASR

A Sme rodina hajlandó egy hármas koalícióban együtt kormányozni az OĽaNO-val. Ezt az Igor Matovičcsal, az OĽaNO elnökével folytatott megbeszélés után mondta Boris Kollár, a Sme rodina elnöke. Kollár hangsúlyozta, az OĽaNO mellett állnak.

Matovič azt mondta, értékeli Kollár konstruktív hozzáállását. Úgy fogalmazott, a tárgyalások mutatják, hogy felelősségteljesen állnak hozzá az ország ügyeihez, és hozzátette, a szavazók döntötték el, hogyan álljon össze a kormány.

„Mi készen állunk a hármas koalícióra is, egy ilyen kormánynak 83 képviselője lenne, ami azt jelenti, hogy kényelmesen működhetne. A Za ľudín áll, hogy csatlakoznak-e. Az SaS, a Sme rodina és mi is többé-kevésbé elszántuk magunkat, hogy belevágunk”

– reagált Igor Matovič, hozzátéve, hogy inkább a Sme rodina oldalán áll.

Matovič és Kollár egyúttal bejelentette, hogy ha a Za ľudí elnöksége csütörtökön (május 5.) jóváhagyja a négyes koalícióban való részvételt, még aznap találkozhatnak a pártelnökök.
Az OĽaNO elnöke hozzáfűzte, a Sme rodina nélkül nagyon szűk többsége lenne a koalíciónak. Kollár szerint csak Kiskára várnak, a döntése után az OĽaNO és a Sme rodina elnöksége jóváhagyja a koalíciós tárgyalások megkezdését és találkozhatnak a tárgyaló küldöttségek.

Kiskának a Sme rodina lehetséges jelöltjeivel kapcsolatos kételyeiről Matovič azt mondta, állami alapot hoznának létre az oknyomozó újságírók számára, ezáltal biztosítva lenne a független és objektív ellenőrzés.

A javaslattal Kollár is egyetért, és nem tartja azt az újságírók megvásárlásának. „Az, hogy finanszírozzuk például a közmédiát, nem jelenti azt, hogy meg is vásároltuk” – tette hozzá.

Matovič szerint az alap évi 10 millió euróból gazdálkodna és Ján Kuciakról neveznék el. „Az egyes szerkesztőségek képviselői dönthetnének a pénz felhasználásáról” – tette hozzá.
Kollár egyúttal elnézést kért Richard Sulíktól, az SaS elnökétől, amiért a médián keresztül üzengetett neki, és biztosította, hogy például az állami bérlakások építésének részleteit szakértői csoportok fogják tisztázni. Matovič bejelentette, hogy hétfőn (május 9.) 15 szlovák közgazdásszal és osztrák szakértőkkel találkozik, akik részt vettek a bérlakás-építési program kidolgozásában.

Kollár nem akart végleges választ adni arra, hogy melyik minisztériumokat szeretnék maguknak.

Kabát kijelentette, Kiska ölette meg Kuciakot – a Sme rodina elhatárolódik 

A Sme rodina elhatárolódik képviselője, Ľuboš Kabát kijelentésétől, aki azt állította, hogy Andrej Kiska, a Za ľudí elnöke rendelte meg Ján Kuciak újságíró meggyilkolását. A közösségi hálón közzétett kijelentésről az Expres Rádió tájékoztatott.

Kabát kijelentését a közösségi hálón tette közzé a Denník N. Kabát egyebek mellett kijelentette, hogy a volt államfőnek tudnia kell, miért kellett meghalnia Kuciaknak és menyasszonyának, Martina Kušnírovának. A kommentárok között a Pentával kapcsolatos rejtett finanszírozásról is kérdést tett fel Kiskának.
„Ha ez igaz, az nagyon komoly dolog lenne” – mondta Igor Matovič, az OĽaNO elnöke. Hozzátette, hogy Boris Kollárnak, a Sme rodina elnökének állást kell foglalnia.

A Sme rodina elhatárolódik ettől az állítástól és le fogja vonni a megfelelő következtetéseket. „Ez a nyilatkozat régebbi, és álláspontunk szerint ez Ľuboš Kabát magánvéleménye, amivel a mozgalom semmilyen módon nem azonosul” – áll a mozgalom közleményében.