Fotó: SITA

A cégvezetés és a szakszervezet képviselői megegyeztek a kollektív szerződés kiegészítésében, mely egyszeri mellékjuttatást ajánl az alkalmazottaknak. Ez a kedvezmény elsősorban a nyugdíjkorhatárt betöltött dolgozókat és azokat érinti, akiknek kevesebb mint három évük van hátra a nyugdíjig, illetve 35 vagy annál több éve dolgoznak a kassai vállalatnál.

A kollektív szerződés kiegészítése értelmében amennyiben megegyezéssel bontják fel a munkaviszonyukat, a cég egyszeri bérkifizetést ígér nekik, a havi átlagbér 18-szorosáig terjedő értékben.

A cég egyúttal tudatta, hogy kénytelen felgyorsítani a dolgozók elbocsátásának ütemét. Mint ismeretes, a kassai U. S. Steel még tavaly nyáron jelentette be, hogy az acélipar európai piaci helyzete és a vállalat pénzügyi helyzetének stabilizálása érdekében 2021 végéig a leányvállalatokkal együtt 2500 alkalmazottjuktól válnak meg.

Ezt azzal indokolták, hogy Európát olyan más térségekből beáramló olcsó acéltermékek árasztották el, melyekre teljesen más kereskedelmi feltételek vonatkoznak.

Míg az európai acélgyártók szén-dioxid-kibocsátást szigorúan ellenőrzik, a harmadik országokban működő gyárakat ezek az ellenőrzések és regulációk szinte nem is érintik, sőt az ottani munkások szociális ellátásával sem törődnek úgy, mint az EU-n belül. A helyzet azóta tovább rosszabbodott, ráadásul az egyes ágazatokban 50 százalékkal csökkent az acél iránti kereslet.

Mindennek következtében tavaly 1400 dolgozójuktól váltak meg, s most azt jelentették, hogy a mostani válsághelyzetre való tekintettel kénytelenek a létszámcsökkentés folyamatát felgyorsítani. A kassai U. S. Steel jelenleg megközelítőleg 11 ezer dolgozót alkalmaz.

(Felvidék.ma/SITA)