SeppH / Pixabay

Valami nagyon nincs rendjén a világban. Vonatkozik ez az épp száz esztendeje megtépázott kicsi hazánkra is. Most, amikor az emberi életekért küzdünk, és minden szellemi, fizikai erőnket arra fordítjuk, hogy legyőzzük a – ránk engedett – járványt, még inkább felszínre kerülnek az erkölcsi kérdések. Még inkább láthatóvá válnak azok a bűnök, amelyek olyanná tették világunkat és országunkat, amilyennek ma látjuk.

Világosan láthatóvá vált a hazaszeretet, az emberek iránti elkötelezettség, a hűség hiánya és a hitetlenség, a kapzsi hataloméhség és az irigység az egyik oldalon, míg a másik oldal – amely emberségesnek és nemzetinek, kereszténynek és erkölcseiben megkérdőjelezhetetlennek mondja magát – sem áll a helyzet magaslatán. Igaz, politikailag és intézkedéseit tekintve valóban kifogástalan, és a társadalom meglévő hányadáért tevékenykedik, ám a legfontosabb intézkedéseiben súlyos és végzetes, erkölcsileg kifogásolható, a keresztény értékeket megsemmisítő, jövőnket alapjaiban megkérdőjelező mulasztása van.

Bizonyára sokan felszisszennek olvasva gondolataimat, de a tény, az tény. Mert mit is tart a keresztény erkölcs legfőbb értéknek? Az emberi életet. Mi az egyik legnagyobb bűn? Az emberi élet kioltása…

Amikor templomok tatarozására, iskolák építésére, egyházi intézmények és az üldözött keresztények megsegítésére ad az állam pénzt, az azt mutatja, hogy jó úton haladunk, építeni szeretnénk, meg akarjuk erősíteni a társadalom hitbéli lehetőségeit, védjük a keresztény értékeket. Amikor családtámogatásról beszélünk, és anyagi lehetőséget adunk arra, hogy minél több gyermeket vállalhassanak a családok, akkor is azt gondoljuk – joggal –, hogy az állam a jövőt biztosítja, annak feltételeit juttatja a társadalom széles köréhez. És ez is méltánylandó, remek intézkedés, jó „csomag”. (Mert ma minden valamilyen „csomag” vagy híres magyarokról elnevezett „program”…)

Illusztráció (pixabay.com)

Ám, nem elégedetlenség vagy kötekedés az, ha megemlítjük a legfontosabbat, amely a szocialista és liberális világszemlélet emberellenes maradványa, s amely ellen sajnos nem elég vehemensen és nem megfelelő elszántsággal lépnek fel a keresztény egyházak sem. Igaz, a kereszténység mai állapotáról, az egyházak Krisztustól való eltávolodásáról könyveket lehetne írni…

Amikor a járvány miatt különböző műtétek elhalasztásáról hallunk, hiszen csak az életmentő műtétek elvégzését engedélyezte az egészségügyi hatóság, akkor szembetűnik a szellemi tragédia, az abortuszok ügye.

Az abortuszok folyamatosan elvégezhetők… tehát: lehet szabadon gyilkolni akkor is, amikor csípőprotézist sem lehet beültetni, vagy egy fogat sem lehet betömetni… mert ezek már nem tartoznak a sürgősségi ellátás körébe.

Álságos mind a balliberális, mind a jobboldal. Hiszen, amíg az idősotthonok lakóiért háborgunk joggal, amíg nem mehetünk színházba, múzeumba, templomba, s nem zarándokolhatunk el Máriához a somlyói nyeregbe, s úgy védjük saját életünket, ahogyan azt az erre hivatottak tanácsolták nekünk, addig a megfogant életet, aki egyes egyedül az édesanyjára számíthat(na), hiszen a szíve alatt biztonságban lehetne… a női jogok alapján az egyetlen biztonságot adó ember viszi vágóhídra, akit az orvos feldarabol abban a Teremtés által a legbiztonságosabbnak vélt anyai barlangban. Rettenetes! S a kicsi élet védekezik, de keze, lába hamarosan egy fémtálcára kerül, majd fejecskéje is darabokban ugyanoda. Az apró szív még dobog egy darabig… majd angyallá válik a kis áldozat…

És ezt a bűnt a jövő magyar művészei, tudósai, politikusai, hétköznapi polgárai ellen Magyarországon naponta közel 110 alkalommal követik el, mert ezt a járvány alatt is szabad.

Hiszen mit szólna a liberális ellenség, mit szólna a világ, ha nem ölnénk meg havonta két és félezer magyart, ebben a keresztény országban? (A határon túli adatokat nem ismerjük, de feltehetőleg azok sem lennének vigasztalóak.)

Talán ez a járvány még mindig nem elég ahhoz, hogy felismerjük, mi vezetett idáig. Azonban megtudjuk hamarosan, és meg is értjük majd. Hiszen, ahogyan az abortuszoknak sem lett vége ebben a drámai időszakban, úgy az ezzel járó büntetés sem lezárt ügy. Valóban „megbűnhődte már e nép a múltat, s jövendőt”?