(Fotó: TASR)

Pénteken megkezdik a marginalizálódott roma közösségek tagjainak tömeges tesztelését, hogy kimutathassák a SARS-CoV-2 fertőzés lehetséges jelenlétét. Ehhez a katonaorvosok segítségét is igénybe fogják venni. Ezt szerdai sajtótájékoztatóján jelentette be Igor Matovič  kormányfő Peter Polláknak, a központi válságstáb tagjának és Andrea Bučková romaügyi kormánybiztosnak a társaságában.

Matovič szerint a cél az, hogy felmérjék a tényleges helyzetet, és megelőzzék az új típusú koronavírus kontrollálhatatlan terjedését a marginalizálódott roma közösségek által lakott területeken.

Peter Pollák, az OĽaNO romaügyi szakértője és a központi válságstáb tagja elmondta:

a terepmunkások és a polgárőrök információi szerint a romatelepekre külföldről mintegy ezerötszázan tértek vissza mindenféle ellenőrzés nélkül, elsősorban tehát őket akarják tesztelni.

Az első szakaszban 33 kiválasztott telepen fogják elvégezni a szűrővizsgálatokat. A szakemberek pénteken a keceri, jernyei, tőketerebesi és márkusfalvi romatelepeken kezdik meg a tesztelést. Ezt követően Fülekre, Királyhegyaljára, Bártfára, Zboróra, Savnikra, Batizfalvára, Szepesvéghelyre, Nátafalvára, Korompára, Merényre, Zsigrára és Martonházára is ellátogatnak.

Andrea Bučková, az új romaügyi kormánybiztos a roma közösségek tájékoztatásának fontosságát hangsúlyozta. Úgy véli,

el kell magyarázni nekik, hogy elsősorban az ő érdekükben van szükség a tesztelésre.

Roma nyelven, illetve magyarul is kommunikálnak majd velük.

A tesztelés április 9-ig tart. Az eredmények április 10-én válhatnak ismertté, ezek tükrében döntenek majd a további lépésekről. Az akciót a hadsereg is segíteni fogja, a katonaorvosok mellett katonai felügyeletet is biztosít majd. Jaroslav Naď védelmi miniszter ezzel kapcsolatban elmondta: öt, 13 tagú csapat fogja koordinálni és lebonyolítani az akciót. Matovič kijelentette:

ha bebizonyosodik, hogy valamelyik közösség soraiban terjed a vírus, elrendelik a karantént, illetve további járványügyi intézkedéseket is bevezetnek.