In Medias Brass Kárpátalján

A Filharmónia Magyarország, az ország legnagyobb klasszikus zenei koncertszervezője, ezekben a nehéz időkben is a zenei kultúra terjesztésén fáradozik. Szamosi Szabolcs Liszt-díjas orgonaművész, ügyvezető igazgató kezdeményezéseikről, valamint az Intézmény külhoni szerepvállalásáról informálja az olvasókat.

A Filharmónia Magyarország szervezési feladatai nem álltak le, csak átalakultak az elmúlt hetekben. A nagy koncerttermi hangversenyek sajnos, jelenleg nem életünk részei, de a szerződések módosításaival járó feladatok és a jövő tervezése most is sok munkát ad nekem és munkatársaimnak. Eljött az ideje az olyan koordinációs és egyéb feladatoknak is, amikre év közben ritkán jut idő. Munkatársaim közül többen szabadságon vannak, munkaidő után, mivel esténként nincsenek koncertek, én is önfeledten focizhatok fiammal a kertben, több idő jut a családra is.

Aktuális marketingfeladatunk az online-térben való megjelenés. Ennek keretében egy programsorozatot is elindítottunk: a hét minden napján tematikusan szólítjuk meg Facebookon a nagyközönséget. Ifjúsági koncertek, történeti visszatekintés, hangszerbemutató, zenei ajánló, a muzsikustársadalom bevonásával összeállított érdekességek valamint kvíz feladványok szerepelnek a színes palettán. Magyarország területén hetente 120 meglepetéskoncertet szervezünk a városok tömbházai között, így az ablakokból élvezhetik az ott lakók az élő zenét.

Mivel ez az írás külhonban jelenik meg, szeretném tájékoztatni az Olvasókat egy értékes határon túli kezdeményezésről. A Filharmónia Magyarország – az iskolai programokhoz kapcsolódva, tanítási időben – évente több mint ezer ifjúsági koncertet rendez.

A munkatársaim néhány éve Felvidékre is kiterjesztették a szervezést, s csatlakoztunk a Kárpátaljai KultúrKaraván programhoz is, amely az ott élő magyarsághoz juttatja el a magyar és egyetemes kulturális értékeket. Legutóbbi kárpátaljai utamon magam is meggyőződhettem honfitársaim zeneszeretetéről és hozzáértéséről.

E két területre még csak néhány tucat koncertet viszünk évente, de az előadások mindenütt kedvező fogadtatásra találtak. Amikor elkezdtük, a „jó énekóra” példája lebegett szemeim előtt: legyen alkalmas arra, hogy lekösse a fiatalt, s egyben motiválja a zene megismerésére és szeretetére is. Tematikailag e hangversenyek két pilléren – moderátoron és a zenészcsapaton – nyugszanak. Az utóbbi lehet egy kamaraegyüttes, vagy akár egy nagyobb zenekar is. A muzsikusok nemcsak a klasszikus zene területéről érkezhetnek, szerepelhetnek népzenészek, dzsessz-együttesek is. A produkció a zene megszólaltatása mellett táncbemutatóval szintén kiegészülhet. A moderátor egyénisége meghatározó, hiszen ő köti össze a muzsikát a hallgatóval.

Egy-egy program erejéig már Erdélyhez is kapcsolódtunk, s egy folyamatos együttműködésben is gondolkodunk. Augusztusban Délvidéken, Szabadkán tervezünk fellépést a határon túli zenészekből verbuválódott együttessel, de a jövőre tekintve itt is nagyobb szabású terveket szövünk.