Összegyűlt az egymillió aláírás szerdán este negyed tízkor a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának ügyében, de továbbra is várják az aláírásokat – mondta Pesty László, az aláírásgyűjtés kampányfőnöke csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Az aláírásgyűjtés tavaly május 7-én indult, és idén május 7-éig egymillió szignó szükséges legalább hét tagállamból ahhoz, hogy az Európai Parlament foglalkozzon a kérdéssel.

Pesty László kiemelte: bár összegyűlt az egymillió aláírás, csütörtök éjfélig még gyűjteni kell, mert négy ország még nem hozta a részt vevő tagállamoktól jogszabály által elvárt minimális aláírásszámot.

Fontos, hogy jóval egymillió felett legyen az aláírások száma, mivel Brüsszel megvizsgálja majd azok hitelességét, és kiderülhet, hogy többen kétszer írtak alá vagy hibásan tették azt – mondta.

Az európai polgári kezdeményezés lényege, hogy a gazdasági lemaradás megszüntetését szolgáló EU-s kohéziós források elosztásánál a régiók nemzeti jellegzetességeire is legyenek tekintettel.

Szili Katalin korábban kiemelte: a petíciót már nemcsak a nemzetiregiok.eu oldalon, hanem az irdala.hu weboldalon is alá lehet írni.

Az online űrlapnál nem kell rendelkezni elektronikus aláírással, elég csak a kért személyes adatokat megadni. Az online űrlap kitöltése csupán egy percet vesz igénybe.