Fotó: flickr.com

Június első napjától kezdve a Szlovák Vasúttársaság járatain ismét ingyenesen utazhatnak az alap- és középiskolások, valamint a főiskolai és egyetemi hallgatók.

„Hétfőtől visszatérnek a tanulók az iskolapadokba, ezért számukra ismét életbe lép az ingyenes vonatközlekedés, ahogyan azt ígértük. Reméljük, hogy a járványügyi helyzet tovább javul majd és fokozatosan újraindíthatjuk a nemzetközi vonatközlekedést is” – nyilatkozta ezzel kapcsolatban Andrej Doležal közlekedési miniszter.

A tanulók és hallgatók ingyenes utaztatása június elsejétől ugyanúgy érvényes, mint a rendkívüli helyzet meghirdetése előtt. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy ismét ingyenesen utazhatnak, függetlenül attól, hogy az adott oktatási intézményben, ahová járnak, teljesen vagy csak részben indult újra az oktatás.

„Az egyes nemzetközi vasúti járatok megindítására vonatkozó javaslatot már a központi válságstáb elé terjesztettük. Jóváhagyására ugyan még nem került sor, de újra tárgyalni szeretnénk róla“ – olvasható a sajtóközleményben.

A tanulók és diákok ingyenes vasúti szállítását április elsején állították le ideiglenes jelleggel, visszavonásig. A kormány ide vonatkozó, március 27-én hozott rendelete 26 éves korig minden tanulóra és diákra vonatkozott, beleértve 6-tól 16 éves korig terjedően minden iskolaköteles tanulót és 26 éves korig minden diákot és hallgatót. A rendelet visszavonásig volt érvényes, az iskolák bezárása idején.

A Szlovák Vasúttársaság Rt. tájékoztatása szerint vonataikon a tanulók és diákok április elsejétől másodosztályon 50 százalékos kedvezménnyel utazhattak.

(Felvidék.ma/vDoprave)