Alena Schillerová (Fotó: ww.mfcr.cz)

Alena Schillerová pénzügyminiszter a legbefolyásosabb nő Csehországban – írja az amerikai Forbes magazin cseh kiadása szerdai közleményében.

Schillerová a lista élén Věra Jourovát, az Európai Bizottság alelnökét váltotta fel. Jourová az idén a második helyre szorult. A harmadik helyen Lenka Bradáčová prágai főügyész van, aki korábban hat éven át volt a legbefolyásosabb cseh nő.

A tekintélyes magazin kilencedik alkalommal állította össze a legbefolyásosabb cseh nők listáját. Az első évben, 2012-ben, Madeleine Albright cseh származású amerikai külügyminiszter végzett az első helyen.

Alena Schillerová (1964), aki tagja az Andrej Babiš miniszterelnök vezette kormányzó ANO tömörülésnek, tavaly és tavalyelőtt is a harmadik volt.

„Amennyiben az érintett döntéseinek társadalmi hatásait mérjük, akkor pillanatnyilag nincs befolyásosabb cseh nő, mint Alena Schillerová. Csehországban egyetlen nő sem dönt nagyobb összegről, mint Babiš 1,7 milliárd koronás állami költségvetésének a kezelője” – mutatott rá Petr Šimunek, a Forbes cseh kiadásának főszerkesztője indoklásában.

Úgy látja, hogy a koronavírus-járvány ideje alatt Schillerová befolyása tovább nőtt és más területekre is kiterjedt.

A cseh Forbes az idén ismét több mint 300 nő tevékenységét kísérte egy éven át figyelemmel. Ezekből állt össze egy 135 fős lista, majd ebből válogatták ki a legbefolyásosabb cseh nőket. A listában többnyire fontos politikai vagy üzleti-kereskedelmi tisztségeket betöltő személyek, menedzserek és cégtulajdonosok vannak, de nem hiányoznak a civil szektor, a kultúra, a sajtó és a sport képviselői sem.

Az amerikai Forbes magazin 2004 óta állítja össze a világ legbefolyásosabb nőinek listáját. A Forbes magazin cseh változata 2012 óta jelenik meg.