Fotó: Zuzana Čaputová facebook

Zuzana Čaputová államfő hétfőn telefonon keresztül tárgyalt António Guterres ENSZ-főtitkárral. Az elnök asszony erről a közösségi hálón tájékoztatott. A fő téma a koronaválság volt.

„A válság idején láthattuk, milyen vékony lehet a határ a helyes intézkedések és a jogállamiság, valamint az emberi jogok megsértése között. Ez egy új tapasztalat számunkra, melynek tükrében a megfelelő egyensúlyra kell törekednünk” – hangsúlyozta az államfő. Megegyeztek a főtitkárral, hogy a jövőben ezen a téren is együtt fognak működni.

Čaputová megjegyezte, hogy bár a válság után most az összes állam a gazdaságát igyekszik talpra állítani, nem szabad megfeledkezni az éghajlat- és környezetvédelemről sem.

„A válság idején sokan az erdőkbe, parkokba, a természetbe menekültek az otthoni bezártságból. Ezután talán könnyebben belátjuk ennek a problémának a fontosságát. A válságra tekintsünk úgy, mint egy lehetőségre, melynek köszönhetően átformálhatjuk a gondolkodásunkat és a gazdaságot is” – hangsúlyozta az államfő, aki szerint ehhez hozzásegíthet az Európai Bizottság által felkínált gazdaságélénkítő csomag is.

Čaputová egyben bejelentette, hogy meghívta Guterrest Szlovákiába.

Az ENSZ-főtitkár korábbi beszédeiben gyakran kitért a pandémiának a nők jogaira gyakorolt hatására, ezen belül arra a problémára is, hogy a világjárvány idején növekvő tendenciát mutat a családon belüli erőszak és a nemi alapú erőszak eseteinek száma.

„Egyetértettünk abban, hogy ez egy súlyos probléma, és örülök, hogy az ENSZ is kiemelt figyelmet szentel neki. Megköszöntem a főtitkárnak a személyes elkötelezettségét. A probléma a szlovák nőket is érinti, a családon belüli erőszak áldozatainak nyújtandó segítség fontosságát pedig magam is hangsúlyoztam a pandémia idején” – jegyezte meg az államfő.

A világ országainak állam- és kormányfői minden év szeptemberében New Yorkban találkoznak az ENSZ Közgyűlésén. Idén a világjárvány miatt ez a csúcstalálkozó is videokonferencia formájában kerül megrendezésre, melyhez virtuálisan Čaputová is csatlakozni fog.

„Fontos, hogy ilyen nehéz időkben többet kommunikáljunk egymással, és közösen keressük a megoldásokat” – zárta az elnök asszony.