Fotó: SITA

Eduard Heger pénzügyminiszter azon a véleményen van, hogy a koronavírus-járvány elvonulása után is maradjanak zárva az üzletek vasárnap, ám a kérdésben végeredményben a parlament dönt majd, mondta csütörtökön este a JOJ televíziónak nyilatkozva.

Egyúttal hozzátette, hogy a kérdést napirenden tartja a koalíció, azonban úgy vélik, hogy ennél most sokkal fontosabb a koronavírus-válságtól sújtott szlovák gazdaság gondjainak orvoslása.

„A járvány idején már szereztünk tapasztalatokat az üzletek vasárnapi zárvatartása tekintetében, így tudjuk, mit jelent ez a gyakorlatban. Az a személyes véleményem, hogy a vasárnap legyen szabadnap, ám a végső döntés a parlamenti képviselőktől függ. Vitát folytatunk a koalíción belük erről a kérdésről, egyelőre nem egyeztünk meg semmiben, meglátjuk, milyen eredménnyel jár a társadalmi konzultáció. Azt viszont tudjuk, hogy a vasárnapi árusítás nem nyereséges, inkább veszteséges az üzletek szempontjából“ – mondta Eduard Heger.

A Smer párt képviselői klubjának tagjai Ladislav Kamenický korábbi pénzügyminiszter szerint többségükben a vasárnapi bezárás mellett szavaznak, de nem minden üzletre vonatkozóan. Kivételt képeznének például az üzemanyagtöltő-állomások, a gyógyszertárak, vagy a turistaforgalomhoz kötődő boltok.

„Részletesen tanulmányoztam a témát, s azt tapasztaltam, megközelítőleg fele-fele arányban vannak a vasárnapi zárvatartás ellenzői és a helyeslői. Két javaslatot nyújtottak be a parlamentbe, mindkettőről tárgyalunk. Engem a munkavállalók álláspontja érdekel, s ezt részesítem előnyben a szavazásnál“ – nyilatkozta Ladislav Kamenický.

A vasárnapi árusítás korlátozásának várható negatív gazdasági hatásaira hívta fel viszont a figyelmet nemrég közzétett elemzésében az INESS intézet. Ennek alapján a vasárnapi zárvatartás elsősorban a kiskereskedelemben dolgozókat érintené negatívan, akár munkahelyük elvesztése vagy jövedelmük csökkenése formájában. Ugyanakkor csökkennének az állami adóbevételek és végeredményben anyagi szempontból megéreznék a vásárlók is.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)