Az utóbbi héten több olyan esemény is történt, melyek nagy visszhangot váltottak ki, s a trianoni diktátumhoz kapcsolódnak. Június 4-én virradóra majd egy tucat csallóközi település helységnévtábláin jelentek meg piros-fehér-zöld alapú, “Vesszen Trianon!” matricák.

Szerkesztőségünk több Facebook-képet gyűjtött össze, melyeken jól látható, hogy a szlovák táblát leragasztották az említett matricával. Gútor, Nagyszarva, Somorja, Csallóköztárnok, Bacsfa községekről találtunk képet, de beszámolók szerint Nagymegyer, Dunaszerdahely, Alistál, Csiliznyárad és Szap sem maradt ki az akcióból.

Az esetekről néhány szlovák lap is beszámolt, ugyanúgy mint az egyetlen „magyar” napilap is, mely viszont csak a somorjai leragasztott tábláról írt, bizonyosan azért, mert ott látták először a matricát, de ne zárjuk ki azt az eshetőséget sem, hogy Somorjára kívánta irányítani a figyelmet…

A cikket több mint százharmincan osztották meg a közösségi oldalon, de csak egy közéleti személyiség, Orosz Örs, a Kétnyelvű Dél-Szlovákia egyik aktivistája, a Gombaszögi Nyári Tábor főszervezője – akivel egyébként együtt voltunk 2018-ban Csáky Pálnál Brüsszelben, s akit rendezvényszervezői és értékmentő munkássága miatt nagyon tisztelek – volt köztük, aki

Facebook-bejegyzésben határolódott el a cselekedettől. A választások után új felvidéki magyar pártként megalakult Összefogás tagja elítélte a tettet, ugyanakkor egyetlen szóval sem tért ki arra, hogy maga a döntés, melyről szó van, miért zavarhat még másokat.

S erre kapcsolódva azt a kérdést is fel kell tennünk, hogy az akció tényleg más nemzet ellen irányult-e, vagy sem. Mert hát egy matrica levehető. Rongálás a tábla letörése lett volna. S persze, mint mondtam, én is a rongálás ellen vagyok.

Viszont azt kell, hogy mondjam, hogy én még nagyon sok ilyen élményt kívánok a szlovák barátainknak, és hogy az életben csakis ilyen miatt búslakodjanak, ne pedig azért, mert például marhavagonokban deportálják a szüleiket, rokonaikat. Kívánom, hogy sose verjék meg őket, vagy kislányukat azért, mert az anyanyelvén beszélt, s hogy sose tapossák vagy üssék agyon őket, mert a kedvenc csapatuknak szurkolnak.

A megfelelési kényszerben szenvedőknek pedig pár perc elmélkedést javaslok. Mert hát nem az volt a matricán, hogy Vesszen Szlovákia, vagy Slováci do Tatier (Szlovákok a Tátrába). Hanem egy vitatható, igazságtalan döntés 100. évfordulóján emlékeztették a szlovákokat, hogy ne feledjék: igazságtalanul kapták meg a magyarok által lakott területeket.

És az én meglátásom szerint is csak egy dologért érdemes élni ezen a világon a családon kívül: az igazságért. Az igazságot kell keresni az életben, s az igazságtalanság ellen harcolni. S hogy az 1000, 100 vagy 10 éve történt, teljesen mindegy. Trianon pedig igazságtalan, és a világhálón megszólalók közül sokan egyetértenek a felirattal. De ezzel nem a szlovákok, vagy a kormány ellen foglalnak állást, még ha jelenleg ebben az esetben ez így is csapódik le, hanem maga a döntés ellen.

Pont a politikai elit fiatalabb, magukat törtetve pozicionálni kívánó közismert embereinek feladata lenne, hogy ne sunnyogják el a szlovákokkal való kötelező konfrontációt, hanem elmondják, hogy nem azzal van probléma, hogy megalakult Csehszlovákia, vagy Szlovákia.

A probléma az, hogy a határokat hamis adatok alapján húzták meg a fejünk felett: tehát hogy amikor példának okáért Csehszlovákia küldöttét kérték, hogy érveljen, adjon meg adatokat, az a valóság elmondása helyett hazudott.

S én ismerek sok olyan jó szlovák embert, aki nem akarja, hogy Csehszlovákia megalakulását örökké összekössék a hazugsággal. (Aki még nem hallgatta meg Áder János kitűnő, történelmi témájú beszédét, annak ajánlom. Idevág.)

De ha már így belemerültem, és előkerült az 5. párt, mindenképpen meg kell említenem azt a furcsa kommunikációt is, amit az Összefogás folytatott a Sulík-féle sajtótájékoztató  után, ami szintén krónikus megfelelési kényszerre utal.

Nehogy valakit is megsértsünk, hiszen maga a nagy Richard Sulík hívott meg minket, és ő elmondta, hogy a tárgyaláson szó sem esett a dekrétumokról. Persze ne vitassuk el Simon Zsolt „érdemeit” ebben a helyzetben. Bárdos Gyula pedig második felszólalóként mentette a menthetőt, s ahogy lehetett, helyretette Simon bátortalan, alibista megnyilvánulását. Persze mikor jött a Bosits-ügy – melyet egyébként Fiala Butora János kitűnően összefoglalt a minap  –, akkor már az Összefogás is beleállt a dekrétumozásba. Ja, hogy ekkor már elhitték, hogy tényleg nincs rendben legalább 30 rendelet, s már nem csak a múlton rágódó, „Trianont mellveregetve siratók” nótája ez?

Persze a bejegyzéseikből az önkritika akkor is teljesen kimaradt, kihagyva, hogy az említett sajtótájékoztatón mást gondoltak, vagy ha nem, akkor nem voltak elég bátrak, hogy felhozzák a témát.

Sajnos ez megfelelési kényszer az, ami teljesen áthatja az Összefogás nevezetű új pártot – legalábbis több tagját –, akik sokszor rosszabbak, mint egy szlovák párt magyar platformjának tagjai, mert azok legalább nem állítanak mást magukról, mint hogy egy szlovák párthoz tartoznak…

Vagy itt van az MKP memoranduma. Jogos érv és teljesen igaz, hogy a 8 évi kormányzásnál is tökösnek kellett volna lenni. Az a kérdés is jogos, hogy eddig, az elmúlt 4 évben mit csináltak. S abban is egyetértek, hogy a politikában a diplomáciai érzék nagyon fontos, és a memorandum átadásának ideje és módja nem volt a legszerencsésebb. Na és? Megtörtént.

De nem egy eredeti, 1939-es Magyarország-térképet adtak Igornak ajándékba a visszatért Felvidékkel, nem is egy bekeretezett Horthy-portrét, melyen a kormányzó úr épp a kassai beszédét mondja. De nem is akkori, szlovákul elmondott beszédét…

Nem ezeket adták át, hanem egy dokumentumot, melyben olyan követelések szerepeltek, melyek jogosak, ismertek, s melyek nagy részét már a 2012-ben az MKP, a Kerekasztal és a Most-Híd által elfogadott, a szlovákiai magyarság megmaradásához szükséges dokumentumban is rögzítettek.

A téma fontossága miatt ebben az esetben a tartalom és a trianoni békediktátum aláírásának 100. évfordulója talán felülírja a protokollt, ugyanis sosem lett volna megfelelő idő az átadásra, ha azt valaki aszerint akarja megválasztani, hogy a szlovákoknak megfeleljen.

Szóval számomra elfogadhatatlan a kettős beszéd, a megfelelési kényszer és azok a hangok is, melyek éles kritikát fogalmaznak meg magyarként a fent említett akciók ellen. Pont azért, mert ezzel ahhoz járulnak hozzá, hogy a problémáról ne beszéljünk, s hogy ne induljunk el az igazság megértésének útján. Mert mikor lenne a legjobb időpont erre, mint a trianoni diktátum 100. évfordulóján?

Persze ehhez el kellene már végre felejteni a „megváltó új generáció” sablonszöveget. Mert attól nem lesz más és jobb valami, mert új. Attól lesz valami más, mint az elmúlt 30 év, mert hiteles. Mert igaz. Mert elismeri, hogy hibázhat. El tudja mondani, hogy akkor ugyan balra mentem, de mivel ma már ismerem azokat a tényeket, melyeket anno nem ismertem, most már jobbra mennék.

Ezekben az időkben egyetlen egy dolog fontos csak: az őszinte kommunikáció. Ez vonatkozik az MKP-ra, a Most-Hídra, az MKÖ-re, az MKDSZ-re, és mindenkire, aki úgy érzi, hogy hozzá tud, vagy ha nem is tud, de akar tenni a felvidéki magyar politikai egység kialakításához. Ha alkalmas rá, ha nem. Mert most csak és kizárólag ez az egy út vezethet eredményhez.

Ahogy Márai mondja:

„Egy embernek egyféle rangja van csak, a jelleme”.