Bernd Storck (Fotó: Lelkes Ernő/dac1904.sk)

Bernd Storck, a magyar válogatottat a 2016-os foci Eb-re, a magyar futballrajongókat pedig ezzel a hetedik mennyországba röpítő korábbi szövetségi kapitány Dunaszerdahelyen is letette névjegyét, méghozzá nem is akárhogy: bemutatkozó tétmérkőzésén 5 góllal – nulla ellenében – gyűrte maga alá sárga-kék gárda a Nagymihály csapatát Storck vezénylete alatt.

Sok víz lefolyt azóta a Dunán, hogy a koronavírus felütötte fejét tájainkon is – és ez a futballéletre is rányomta sötét bélyegét. Ahogy a DAC hivatalos oldalán olvashatjuk:

„Amikor márciusban abbahagytuk, közel kilencezren gyűltünk össze a MOL Arénában, az edzőnket pedig Helder Cristovaonak hívták. A járvány elleni védekezés miatt most alig lehettünk többen háromszáznál, a kispadról pedig Bernd Storck dirigált”.

Akárhogy is, szeretnénk ezt a múltat végleg a hátunk mögött tudni és vissza se nézni rá, Storck nyitányát a DAC élén pedig egy véget nem érő sorozat első epizódjaként látni – ismét szurkolók ezreivel, s nem csak százaival.

#AdjátokVisszaAFocinkat – ez a felirat fogadta a bevonuláskor a játékosokat, a B-közép helyén pedig egy óriási sárga-kék vásznat feszítettek ki a stadionon kívül rekedt szurkolóink, melyen a 12-es szám szerepelt. A névsorolvasásnál és Bernd Storck bemutatásánál hangos tapsban törtek ki a MOL Arénába bejutottak. A magyar himnusz éneklése sem maradt el, bár ezúttal kissé halkabban szólt a szokásosnál. A mérkőzés előtti visszafogott felvezetést még szoknunk kell, de abban bíztunk, hogy a pályán nyújtott teljesítmény már nem lesz ennyire szerény ” – írja a dac1904.sk.

És a várakozások beigazolódtak: három percet sem kellett várni az első helyzetig, amelyet azonban Ramireznek nem sikerült gólra váltania, most még csak figyelmeztető lövést adott le – az oldalháló rovására. A következő percben azért az ellenfél is felvillantotta metszőfogát, szerencsére Kvocera nem tudta gólra fordítani a sárga-kék védelem figyelmetlenségét.

„A nagymihályiak sok apró szabálytalansággal tördelték a játékot, úgy tűnt, Kalmár fejére tűzték ki a legnagyobb vérdíjat, de Kišš Bálint játékvezető egyik alkalommal sem húzta elő a sárga lapját” – ismerős mondat ez egy DAC-bárki meccs beszámolójából, most sem történt ez másként.

De hogy még mi minden zajlott a MOL Arénában, azt olvassuk el a DAC oldalán található beszámolóból, a vezetőedzői nyilatkozatokkal együtt. Storck kapitány értékeléséből csak egy mondatot ragadnánk e helyütt ki:

„Korábban még sehol nem sikerült bemutatkoznom ilyen nagy arányú győzelemmel, ám számomra nem is ez a lényeg, hanem, hogy a játékosaim elsajátítsák a filozófiámat, és minél magasabb színvonalon játsszunk. Nézőkkel 5:0 után biztos fantasztikus lett volna a hangulat, hiszen sokan kintről, a stadion mellől is szurkoltak nekünk, de most a világ más pontján sincs ez másként.”

(dac1904.sk/Felvidék.ma)