Fotó: Marian Lechan

Előzetes letartóztatásban marad Kajetán K., az Állami Tartalékalap (SŠHR) volt elnöke. Erről kedden döntött a besztercebányai Specializált Büntetőbíróság (ŠTS) bírója.

Kajetán K. ellen a Különleges Ügyészi Hivatal (ÚŠP) ügyésze kenőpénz elfogadása és pénzmosás ügyében emelt vádat. A bíró április 23-án döntött az őrizetbe vételéről. A keddi döntés még nem jogerős.

A vádlott fellebbezett, így a végső döntés a Legfelsőbb Bíróságon fog megszületni. Rastislav Palovič, Kajetán K. jogi képviselője megállapította: az ŠTS előkészítő eljárásának bírója elutasította a vádlott kérelmét.

„Őszintén szólva, ezt egy ellentmondásos döntésnek tartom, mert a bíró nagyrészt nekem adott igazat, például ami azt a véleményemet illeti, hogy gyengült a felhozott vádak megalapozottsága. A vádlottat mégis előzetes letartóztatásban hagyta, illetve elutasította a kérelmünket, azzal az indokkal, hogy még meg kell tenni néhány szükséges intézkedést. Egyúttal határozattan figyelmeztette az ügyészt, hogy ezeket minél előbb el kell végezni, mégpedig a következő napokban” – hangsúlyozta Palovič.

Ezenkívül arra is emlékeztetett, hogy már minden kulcsfontosságú tanút meghallgattak, az ügyfele pedig továbbra is ártatlannak vallja magát.

Katarína Kudjáková, az ŠTS szóvivője arról tájékoztatta a TASR hírügynökséget, hogy a bíró azért utasította el a vádlott kérelmét, mert szerinte továbbra is fennáll annak a veszélye, hogy a vádlott befolyásolja a tanúkat.

Kajetán K.-t március 24-én hívta vissza az Állami Tartalékalap elnöki funkciójából az új kormány, az orvostechnikai eszközök beszerzése során elkövetett szabálytalanságok miatt.

Kajetán K. visszautasította a szerződések megkötésével kapcsolatos állításokat, valamint a fia által vásárolt két lakással kapcsolatos gyanúkat. A Nemzeti Bűnmegelőző Ügynökség márciusban indított vizsgálatot az Állami Tartalékalap COVID-19 járvánnyal kapcsolatos beszerzései és a pozsonyi Konventná utcában vásárolt lakások ügyében.