A Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) társulás a „Peer to Peer” elnevezésű projekt keretében felvidéki mozgáskorlátozott fiatalokat kért fel, hogy egy-egy kérdéskörben számoljanak be a tapasztalataikról, s személyes példájukon keresztül segítsék a többi mozgáskorlátozott személy társadalmi elfogadottságát, beilleszkedését.
Sorozatunk ötödik beszélgetőpartnere a 25 éves Záborsky Armand, aki Búcson él szüleivel és testvérével, és születésétől fogva rövidebb kezei vannak. Jelenleg a Selye János Egyetem Gazdaságtudományi Karának vállalati gazdaságtan és menedzsment szakának magiszteri másodéves hallgatója lesz.
Ön szerint milyen mértékben vesznek részt a mozgáskorlátozott fiatalok a helyi közösségek életében?
Mivel a községünkben nem élnek rajtam kívül más mozgáskorlátozott fiatalok, ezért azt lehet mondani, hogy a közösségi élet ezen részére az eddigiekben nem volt igény. A faluban tehát jelenleg nincsen olyan csoport, ahol a mozgáskorlátozottak közösségi életet élhetnek.
Hogyan éli meg az emberek segítő szándékát?
Többnyire a szüleim vagy testvérem segítenek, amiben kell, ha pedig egyedül vagyok és szükségem van segítségre, akkor általában van valaki, aki felajánlja a segítségét.
Ha munkát vállalna, mi lenne az, amit képes lenne elvégezni?
A jövőben az elvégzett szak által megszerzett ismereteimmel szeretnék érvényesülni. Semmiképp sem fizikai, inkább szellemi területen szeretnék foglalkozni a közgazdasággal és az ezzel kapcsolatos munkákkal. Jóllehet eddig még nem foglalkoztam önkéntes munkával, de szívesen részt vennék egy önkéntes csoportban, mely a mozgáskorlátozottakkal foglalkozik, amennyiben felkérést kapnék rá.
Hogy látja a mozgáskorlátozott fiatalok helyzetét?
A helyzet nem kilátástalan, de nagyon nehéz, mert sok helyen a mozgáskorlátozottak részére egyáltalán nincsenek kiépítve az akadálymentesített bejáratok.
Ugyanilyen probléma a toalettekbe való bejutás és a közlekedés területén az utak, járdák sem ennek megfelelően vannak kialakítva.
Ezek szerint, úgy látja, hogy csupán az akadálymentesítés lehet az oka annak, hogy a mozgáskorlátozottak élete nehezebb a mindennapokban?
Igen. Nagyobb hangsúlyt kellene helyezni az akadálymentesítésre, hiszen a mozgáskorlátozott fiatalok is a társadalom aktív tagjai. A városokban némi előrehaladás látható ezen a téren, de a falvak el vannak még maradva. Jobban ki kellene építeni az utakat, a szociális helyiségeket és az intézmények bejáratait, de ez biztos sok időbe fog még telni.
Átlagos fiatalként hogy éli a mindennapjait?
Az iskolai tevékenységek lekötik a mindennapjaimat, így nincs túl sok időm másra. Emellett szeretek focimeccsekre járni, mivel az öcsém focizik, illetve figyelemmel kísérem a labdarúgás világát. Szeretem aktívan tölteni a szabadidőmet, szívesen focizok én is, valamint futni járok.
Mit üzenne azoknak a fiataloknak, akik mozgáskorlátozottként élik mindennapjaikat?
Akik tanulnak, azoknak azt üzenem, hogy meg kell próbálni minden iskolai és azon túli tevékenységben részt venni. Az életet nem szabad feladni és reménytelennek vélni a helyzetet akkor sem, ha valaki mozgáskorlátozott.
A projekt az Európai Unió Erasmus+ programjának támogatásával valósul meg.
