Fotó: Gönczi Ivor

Alaposan átszabta a COVID-19, de még a változékony időjárás is az idei Füleki Városnapokat. A bizonytalan vírushelyzet miatt a Városnapokkal már hagyományosan egybekötött Palóc Napokat, – amelyre az idén harmincadik alkalommal került volna sor –, áthelyezték 2021-re, de a város vezetősége így is gazdag kulturális és egyéb programról gondoskodott a fülekieknek, a erre a napra hazaérkező elszármazottaknak, valamint az érdeklődő turistáknak egyaránt.

„A városnapok mindig egy helyi közösség ünnepe, s ez különösen igaz akkor, amikor olyan válsághelyzetben találtuk magunkat, amilyenre nem volt példa évtizedek óta. A fülekiek mindig legendásak voltak az összetartozásukról, amelyért mindig nagyon irigyeltek bennünket, s bár a kollektív tudat mintha csorbát szenvedett volna az elmúlt hónapokban, én mégis töretlenül bízom ebben a közösségben” – mondta ünnepi beszédében Agócs Attila polgármester, aki előbb a megújult váralját adta át a polgároknak, majd a szabadtéren megtartott ünnepi képviselő-testületi ülésen az idei városdíjakat és polgármesteri elismeréseket is.

Négy település fogott össze a határon átnyúló Interreg együttműködési program keretében, s ennek eredményeképp 2,2 millió euróból a füleki váralja mellett a salgói Baglyaskő, a bátonyterenyei Gyürky-Solymossy-kastély tiszti- és cselédlakásai, és a Sátorosbányáról a somoskői várhoz vezető út is megújulhatott.

Füleken 15 éve zajlik a vár és környéke szisztematikus felújítása, most az eddig teljesen elhanyagolt vár alsó része újult meg, de több bástya is új zsindelyt kapott, a váralján információs pont, parkoló és illemhely létesült, s ahogy Agócs Attila hangsúlyozta, immár körbeautózható lett az egész vár.

A támogatásból Füleknek mintegy 1,2 millió € jutott, s ebből két új kiállítóhelyiséget (a kisbástyában paneleken a régió többi várát is bemutatják az érdeklődőknek, de létrehoztak egy régészeti tanösvényt is, amelynek a végén egy felújított házikóban az egykori kézművességgel ismerkedhetünk meg) is létre tudtak hozni a várban. „15 éve adtuk át a várfelsőt, azóta panzióval, cukrászdával és más létesítményekkel gazdagodott ez a terület, s nagyon reméljük, hogy benépesül a váralja is” – hangsúlyozta a polgármester, de elújságolta azt is, hogy két hete újabb Interreg pályázatot nyert a város, amelynek jóvoltából a Bükk-vidék Geopark és a Nógrád-Novohrad Geopark közös tervei valósulhatnak meg.

A három nap alatt ezúttal is számos kulturális rendezvény várta a közönséget a vár alatti szabadtéri színpadon, nem maradhatott el a roma tehetségek bemutatkozása (többek között Botos Renátó hegedűművész is szórakoztatta a közönséget), de

eljött Fülekre a Magyar Állami Népi Együttes, míg az operettkedvelőknek a Mágnás Miska című nagyoperettel kedveskedtek (amely a vihar miatt végül beszorult a művelődési központba).

„A bizonytalan járványhelyzet miatt az idén nem vállalkoztunk a már megszokott nagyobb rockkoncert megszervezésére” – értékelte az idei Városnapokat Illésné Kósik Andrea, a Füleki Városi Művelődési Központ igazgatónője, aki bízik abban, hogy jövőre rendeződik a helyzet, s kárpótolni tudják a fülekieket.

A népművészeti est keretében tartotta meg ünnepi ülését a városi képviselő-testület is, amelynek egyetlen napirendi pontjaként a Városdíjak és a polgármesteri elismerések átadása szerepelt. A testület döntése értelmében az idei Városdíjat a decemberben 100 éves Pro Kultúra Férfikar és Albert István világhírű díszkéskészítő kapta meg, míg polgármesteri díjban hárman – Széplaky Imre futballfunkcionárius, Elena Lipničková, a nyugdíjasok klubjában végzett áldozatos munkájáért és Deme Krisztián sokszoros díjnyertes erőemelő – részesültek.