Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár (Fotó: Potápi Árpád János Facebook-oldala)

A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára úgy látja, hogy tíz éve nem egyszerűen kormányváltás, hanem radikális irányváltás történt Magyarországon, aminek legláthatóbb jele a nemzetpolitika.

Potápi Árpád János vasárnap Bátaszéken, a Bátaszéki Székelyek Baráti Köre által rendezett józseffalvi búcsún hozzátette:

az Országgyűlés 2010. május 26-án fogadta el a kettős állampolgárságról szóló törvényt, ennek köszönhetően mára több mint egymillió-egyszázezren kapták meg a magyar állampolgárságot.

Ezzel lehetőséget teremtettek arra, hogy minden magyar közjogi értelemben újra a magyar nemzethez csatlakozzon – hangsúlyozta az államtitkár a város művelődési házának udvarán tartott ünnepségen.

Fotó: Potápi Árpád János Facebook-oldala

Emlékeztetett arra is: az alaptörvény kötelezővé tette a mindenkori magyar kormánynak, a magyar államnak, hogy a határon túli magyarsággal foglalkozzon. 2014-ben és 2018-ban már a kettős állampolgársággal rendelkező magyarok is szavazhattak, így az Országgyűlést „nemzetgyűlésnek is felfoghatjuk”, hiszen – mint mondta – a törvényhozásban így az egész nemzet képviselve van.

Az államtitkár – aki köszöntötte azokat a székelyföldi, Hunyad megyei és al-dunai székelyeket is, akik a koronavírus-járvány miatt nem tudtak Magyarországra jönni – kiemelte:

a találkozó jó lehetőség arra is, hogy azokra az őseinkre emlékezzünk, akik az elmúlt száz évben is vállukon vitték az országot, és akik a bukovinai székelységet megtartották.

Ilyen kiemelkedő személyiség volt Németh Kálmán, aki 1936-ban lett Józseffalva plébánosa, összefogta az öt bukovinai falut, és kiutat mutatott a reménytelenségben – mondta.

Fotó: Potápi Árpád János Facebook-oldala

Potápi Árpád János felidézte, hogy az 1785-ben alapított Józseffalva volt a legkisebb település az öt bukovinai székely falu között. A község életében kiemelkedő esemény volt Szent István napja, amikor a búcsút tartották.

Molnár Péter, a székely baráti kör elnöke az MTI-nek elmondta, a Józseffalváról származók közül 1945-ben sokan Bátaszéken találtak új otthonra. A 115 tagú baráti kör harmadik éve ünnepli meg a hagyományos Szent István-napi búcsút az ünnepnaphoz közel eső vasárnapon. Idén a letelepedés 75. évfordulóján – székely szokás szerint – keresztet állítottak az épülő székely közösségi ház udvarán, az épület kialakításához a nemzetpolitikai államtitkárság 30 millió forintos támogatást ad.