Zuzana Čaputová (Fotó: SITA, archív)

Minél kiszámíthatóbbak és világosabbak lesznek a járványügyi szabályok, az emberek annál könnyebben elfogadják majd azokat. Ezt Zuzana Čaputová államfő jelentette ki, miután pénteken találkozott Marek Krajčí (OĽANO) egészségügy-miniszterrel.

Hozzáfűzte: fontos, hogy az emberek előre tudják, milyen óvintézkedésekre számíthatnak, hogy felkészülhessenek azokra. Az elnök asszony szerint növelné a felkészülés hatékonyságát, ha a regionális és az országos COVID-19-szemafor mindegyik fázisához konkrét intézkedéseket rendelnének. Egyetértett az egészségügy-miniszterrel abban, hogy a világjárvány második hulláma más lesz, mint az előző, a tavaszi volt.

„Míg tavasszal még nem tudtuk elképzelni, hogy a gyakorlatban mi minden vár ránk, és milyen mértékben tudjuk befolyásolni a magatartásunkkal a fenyegető veszélyt, ma már gazdagabbak vagyunk ezzel a tapasztalattal”– hangsúlyozta Čaputová.

Az államfő szerint az ország a világjárvány második hullámával is meg tud birkózni, ha az emberek körültekintően és felelősségteljesen fognak viselkedni, ha kerülni fogják a fertőzés szempontjából kockázatosabb helyeket és tevékenységeket, és ha nem fognak másokat sem kitenni a fertőzés veszélyének. Minden más az állam, az egészségügyi intézmények, a közegészségügyi hivatalok és más szervek felkészültségén múlik.

Čaputová végezetül megjegyezte, hogy senki sem akar pánikot kelteni, másrészről viszont nem szabad alábecsülni a járványhelyzetet, hiszen végeredményben az emberek egészsége és élete a tét.