Fotó: Rákóczi Szövetség

Hatodik nyári táborával folytatódott a Rákóczi Szövetség programsorozata hétfőtől.

A szövetség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint több mint 150 középiskolás találkozik a sátoraljaújhelyi táborban; a Rákóczi Szövetség több mint 300 Kárpát-medencei középiskolai szervezete kapott meghívást, de a járványhelyzet és az azzal összefüggő határzár miatt nagyon sok külhoni középiskola diákjait nem tudják fogadni.

A táborban lesznek kulturális programok, előadások, koncert, hagyományőrző foglalkozások, sportprogramok és kirándulások.

Az MTI érdeklődésére közölték azt is, hogy eddig egy júliusi táboruk maradt el a járvány miatt, de a járványügyi hatósággal egyeztetve úgy döntöttek, hogy a mostanit megtartják.

Emlékeztettek, a sátoraljaújhelyi táborhelyszínen 450-en férnének el, de csak 150 gyerek vesz részt a programokon. Minden járványügyi szabályt és ajánlást betartanak a diákok biztonsága érdekében – hangsúlyozták.

Kitértek arra is, hogy erre a programra külföldről csak felvidéki középiskolásokat tudnak fogadni; a táborozók 90 százaléka magyarországi diák.

A részletes Program itt tekinthető meg.