A koronavírus-járvány a legtöbb nagy rendezvény szervezőjét arra kényszerítette, hogy lemondják a 2020-as évadot. Sorra maradnak el a koncertek, fesztiválok, ahogy a gútai vásár is, hiszen a bizonytalanság ellehetetlenítette a tervezést. A Hajómalom Fesztivált immár harmadik alkalommal szervező helloGúta Polgári Társulás azonban úgy döntött, hogy ha nem is tudják helyettesíteni a nagy tradíciókkal bíró és nem kisebb népszerűségnek örvendő, a város által szervezett vásárt és búcsút, legalább a kisebb méretű, ámde ugyanakkora energiával és szeretettel készülő fesztiválra egy kirakodóvásárt szerveznek idén és a szombat délelőtti és délutáni programokra a belépést ingyenessé teszik, hogy a gútaiaknak ne kelljen teljesen lemondaniuk a vásári hangulatról.

Így az eddigi „ízek, dallamok, barátok” jelmondatot felváltotta az „…egy kis búcsú” szlogen.

A legfőbb cél még mindig a hajómalomra felhívni a figyelmet, ami idén különösen aktuális, hiszen épp nyilvános gyűjtés zajlik a malomkerék helyreállítása javára.

„A programok összeállításánál ugyanúgy fontos maradt számunkra, hogy alkossunk valamit, hogy felvidéki bandákat is szerepeltessünk, s hogy hozzáadott értékkel bírjon, amit létrehozunk. Például a Pósfa és Parno Graszt fúziót még soha senki sem láthatta eddig. Továbbra is készülünk közéleti és családi kísérőprogramokkal és a gasztronómiai körítésbe is csempészünk helyi ízeket” – mondta Forgács Attila, a fesztivál programigazgatója.

A kapunyitás pénteken 15 órakor lesz. Erős kezdésként mindjárt ott lesz a Slam Poetry, ahol Pion István, Gyenge Veroni, György Ádám, valamint Jakuza lépnek fel és működnek közre a párkányi Funk You zenekarral. A nap fő fellépője a Last Blues Band, melynek tagjai nemrég elhunyt társukra, Sárközi Imrére emlékezve adnak koncertet. Őket követik a dunaszerdahelyi Groove Train funky ütemei, majd az éjszaka hátralevő része a kívánságokról és az emlékekről fog szólni, hiszen Dévényi Tibi bácsi fogja a lemezlovakat terelgetni.

Szombaton már délelőtt 10 órától kirakodóvásárral várjuk a családokat, akik kocsikázhatnak a Dögösben, kenuzhatnak, rengeteg fából készült gyermekjáték, körhinta, arcfestés, kisállatsimogató, üvegfestés, workshop, gyermekszínház várja őket. Napközben Szászi Zoltán Télig mese című könyvbemutatója és egy nyilvános beszélgetés a malom jövőjéről várja az érdeklődőket „Egy malomban őrlünk” címmel.

A helyi csoportok fellépésével tarkított nap ingyenes blokkja 17 órakor zárul és az esti koncertekre szintén 6 eurós belépővel lehet bejutni.

A felvidéki Estendøn kezdi a koncertek sorát és őket követi a fesztiválok kedvence, a mindenkit megtáncoltató Parno Graszt, akik egy közös muzsikálásra is adták a fejüket az utánuk következő táncházban csapató Pósfa zenekarral, a gútai sortáncjárás állandó muzsikusaival, akik nemrégiben megnyerték a Felszállott a páva című tévés vetélkedőt. A Hajómalom Fesztiválra a járványügyi szabályoknak megfelelően csak arcmaszkban engedélyezett a belépés, étel-ital fogyasztásánál a maszkot természetesen le lehet venni.

Jegyek is csak korlátozott számban kaphatók, amelyek kétféleképpen vásárolhatóak meg:  online ITT,  valamint a hivatalos eladópontokon, melyek a következőek: DUNTEL – Komárom, Tesco (Pozsonyi út 4018) DUNTEL – Dunaszerdahely, Tesco DUNTEL – Dunaszerdahely, OC Max DUNTEL – Dénesdtorcsmisérd (Dunajská Lužná), COOP CENTER Furbify – Gúta, Győr utca” – tudatta a fesztivál főszervezője, Kárpáty Ernő.