Fotó: Keszegh Á. Khéli Gábor

Nánán a Csemadok helyi szervezete és a párkányi plébánia szervezésében a Szent István-napi megemlékezés a szentmise keretében az új kenyér megáldásával kezdődött. Majd vasárnap délután ünnepi hangversenyre került sor a templomban. Bevezető ünnepi beszédet Fóthy Zoltán esperesplébános mondott:

A magyarság gyökerei messze nyúlnak vissza, de az első biztos kapaszkodónk a kereszténység felvétele és államalapító királyunk tevékenysége. Szent István királyunk nem egyszerűen struktúrát alkotott, hanem a közösség és az állam erkölcsi alapjait rakta le és rögzítette. A modern, liberális társadalom talán kétségbe vonja ennek a Szent István-i hagyatéknak az időszerűségét, s ezért megpróbál akár múltját elvetve is sajátos szubjektív – különböző kultúrák által inspirált – elképzeléseire építeni.

Így láthatjuk az önzés kultúrájának térhódítását, amikor sokan csak a saját boldogulásukat keresik. Ezzel meginog a család intézménye, amely erkölcsi, politikai, gazdasági támpontot kíván, s nem utolsósorban olyan áldozatos lelkületet, amelynek mozgatórúgója nem a birtoklás. A felvidéki és az összmagyarság egyetlen mentőöve a családpárti, életre nyitott, gyermekeket elfogadó mentalitás marad, s annak garanciája, hogy a jövő generáció magyar szellemiségben nevelkedhet, magyar iskolákat látogatva. A különféle csábító kísértések ellenére népünk nem menekülhet az áldozattól, mert minden, ami értékes, áldozatok árán érik meg… Ezt az utat kell járnunk, ezen kell dolgoznunk.

Az ünnep mindig jó alkalom arra, hogy elgondolkoztasson minket, s lelkünket, életünket egy pillanatra kiemelje a hétköznapiság világából. Magasabbra emelkedve pedig tisztábban látunk: a múltunkat, a jelenünket és a jövőnket is. Önmagunkat és a másikat, felebarátunkat is. Adja Isten, hogy egész népünknek Szent István király idei ünnepe a reménység egy újabb fénysugara legyen!“

Fóthy Zoltán (Fotó: Keszegh Á., Khéli Gábor)

Az ünnepi koncertet a budapesti Ad Libitum Kamaraegyüttes adta, akik a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem diplomázott tagjai. Valamennyien hivatásos zenészek, az Operaház, valamint budapesti szimfonikus zenekarok tagjai. Hazai koncertjeik mellett Szlovéniában, Ausztriában, Csehországban, s a hazai nemzeti ünnepek alkalmával is adnak koncerteket az ország különböző részein. Valamennyiüknek kötődése van a Felvidékhez.

Az ünnepi repertoárjukban a legszebb dallamok csendültek fel, egyházi (Szent István király himnusza, Ó Szent István, Üdvöz légy kegyes Szent László király), népdal-,(Magyarország az én hazám, Bartók: Este a székelyeknél), és operafeldolgozások (Hazám, hazám) fúvóshangszerek és ének feldolgozásban.  Befejező számuk a Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország betétdal után a Boldogasszony Anyánk és az Ave Maria volt.

Fotó: Keszegh Á., Khéli Gábor

A zenekar tagjai: szoprán, Csóka Anita, hegedű Tallián András, klarinét Kazán Péter, cselló Kirkósa Tamás, zongora Lengyel Andrea.

A zsúfolásig megtelt nánai templom közönsége (a helyieken kívül Esztergomból, Ebedről, Garamkövesdről, Berencsről érkezettek) vastapssal köszönte meg az emlékezetes koncertet.