Fotó: azonnali.hu

A szájmaszk használata csökkenti az immunitást, oxigénhiányt okoz, viselése a személyi szabadság korlátozását jelenti – íme néhány azok közül az érvelések közül, melyeket a szájmaszk viselésének ellenzői előszeretettel hangoztatnak. A koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére irányuló intézkedések immár több hónapja megosztják a társadalmat: a szájmaszk viselését helyeslők és ellenzők táborára.

A Szlovák Tudomány Akadémia szociológusa, Miloslav Bahna szerint az óvatosság a járványtól való félelem mértékének függvénye. Ahogy enyhül a félelem, természetes módon csökken az óvatosság és az emberek hajlandósága a járványügyi korlátozások betartására.

„Az arcmaszk viselése viszonylag kényelmetlen, nem meglepő tehát, hogy erősödnek azok a hangok, melyek szerint ezt a kényelmetlen valamit hordani tulajdonképpen felesleges és értelmetlen“ – nyilatkozta a Webnoviny.sk-nak.

Tavasszal, a járvány kezdetén még teljesen más volt a helyzet. Mivel nem volt elegendő szájmaszk, az emberek maguk varrták azokat, önkéntes csoportok szerveződtek, melyek ingyenesen osztották a szájmaszkokat. Az idő múltával azonban ez a hajlandóság alábbhagyott.

Ezzel szemben a közösségi oldalakat elárasztották a hoaxok, melyekkel arról próbálják meggyőzni az embereket, hogy a járványt a személyi szabadságunk korlátozására használják fel, s ennek egyik megnyilvánulása a szájmaszk viselésének kötelezővé tétele. Ilyen megnyilvánulások egyes politikai pártok részéről is tapasztalhatóak.

Ezzel összefüggésben a szociológus szerint is sokkal inkább megosztott a társadalom, mint a járvány kezdetén volt. „Akkor erősebb volt az aggodalom és az emberekre a fokozott óvatosság volt jellemző. Jelenleg is adott az elővigyázatos emberek csoportja, ugyanakkor velük szemben ott vannak a „könnyelműek“, sőt, a veszély tagadói, akikből márciusban még nagyon kevés volt“ – magyarázta Bahna.

Az embereket egy adott társadalmon belül sok minden megosztja, ez lehet a politika, valamely botrány, ebben az adott helyzetben pedig a járványhoz, a veszélyhelyzethez való viszonyulásuk.

„Amikor a járvány elérte Szlovákiát, s a túlzsúfolt olaszországi kórházakban naponta haltak az emberek, nehezebb lett volna elbagatellizálni a veszélyt, mint egy közönséges influenza esetében. A márciusi helyzettel szemben, amikor mindenki fokozottan körültekintő volt, most már arról folyik a vita, vajon indokolt-e vagy sem az óvatosság“ – állapította meg a szociológus.

Mindenképpen tudatosítani kell azonban, hogy a szájmaszk elsősorban azt szimbolizálja, mennyire vagyunk tekintettel embertársainkra, milyen mértékben érzünk felelősséget mások egészségének megőrzése iránt, akik számára a koronavírus komoly veszélyt jelent. A járványügyi szakemberek többsége, beleértve a WHO-t is, egyetértenek abban, hogy a szájmaszk viselése az egyik leghatékonyabb járványügyi intézkedés, mely korlátozza a vírus terjedését. Ennek oka egyszerű: a koronavírus légúti nyálcseppek útján terjed, melyeket a szájmaszk hatékonyan felfog.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)