Fotó: TASR

Juraj Šeliga (Za ľudí), a parlament alelnöke szerint újra létre kellene hozni a Kuciak-gyilkosság ügyét vizsgáló nyomozócsoportot. Šeliga a SITA hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az ügy további kimenetele szempontjából kulcsfontosságú lesz, milyen bizonyítékokat és megállapításokat tud majd az ügyészség előterjeszteni.

Lucia Ďuriš Nicholsonová (SaS) EP-képviselő szerint a Kuciak-csoportot még azelőtt feloszlatták, hogy be tudta volna fejezni a munkáját. „Mindezért egyértelműen az akkori belügyminiszter, Denisa Saková és az akkori országos rendőrparancsnok, Milan Lučanský a felelős“ – mondta.

Azt a nyomozócsoportot, mely Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának körülményeit vizsgálta, 2019. szeptember 22-én oszlatták fel, azzal az indoklással, hogy a vádemelésről szóló döntés után már nem volt szükség a munkájukra.

Šeliga álláspontja alapján az újból felálló nyomozócsoportnak kellene vizsgálnia a Maroš Žilinka és Peter Šufliarsky ügyészek, illetve Daniel Lipšic ügyvéd ellen állítólag tervezett gyilkosságokat is. Ebben az ügyben Alena Zs.-t vádolják, akit a Bazini Specializált Büntetőbíróság szeptember elején nem talált vétkesnek a Kuciak-gyilkosság ügyében.

A bíróság ugyancsak felmentette Marian Kočnert is az újságírógyilkosság megrendelésének vádja alól. Az ítélet egyelőre nem jogerős, az ügyész fellebbezett. Nicholsonová kijelentette, felmerül a kérdés, hogy a felmentésükre nem volt-e befolyással a Kuciak-gyilkossággal foglalkozó nyomozócsoport idő előtti feloszlatása.

„Ráadásul a gyilkossági ügyben nyomozó Peter Juhás is elmondta, nagyon sajnálja, hogy a bíróság nem foglalkozott az összes bizonyítékkal“ – tette hozzá.

A Sme rodina mozgalom képviselői a SITA hírügynökségnek elmondták, hogy a nyomozócsoport újbóli létrehozása kizárólag a felelősök hatáskörébe tartozik. Az ítélethirdetés után Roman Mikulec (OĽaNO) belügyminiszter nem óhajtotta véleményezni, vajon a Kuciak-nyomozócsoport feloszlatása elhamarkodott volt-e vagy sem. Viszont nem lenne ellenére, ha a csoport vezetőjével, Peter Juhás nyomozóval és az ügyésszel történt megegyezés alapján a nyomozócsoportot ismét életre hívnák.

A Bazini Specializált Büntetőbíróság szenátusa szeptember 3-án felmentette Marian Kočner és Alena Zsuzsová vádlottakat Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolásának ügyében. Az indoklás szerint nem állt a bíróság rendelkezésére elegendő bizonyíték a vád igazolására. A gyilkosságban Szabó Tamást találták vétkesnek, aki bűnös Molnár Péter gútai vállalkozó 2016-ban történt meggyilkolásában is.

(Felvidék.ma/Webnoviny.sk)