Illusztráció (Fotó: gettyimages.com)

Párkányból Jókútra hamarosan sokkal gyorsabban érünk el vonattal. Szlovákiában nagy arányú fejlesztésekbe, felújításokba, korszerűsítésekbe kezdenek a vasútvonalakon. Megújul a Pozsony-Zsolna-Kassa-Tiszacsernyő vasútvonal és a Párkány-Érsekújvár-Pozsony-Dévényújfalu-Jókút vonal is.

Andrej Doležal közlekedési és építésügyi miniszter a SITA hírügynökségnek úgy nyilatkozott, hogy ezeknek a szakaszoknak a felújítása a kiemelt feladatok közé tartozik.

Ugyanakkor fontosnak tartják a Vágbeszterce-Puhó-Vághéve vonal modernizálását is, de további szakaszokat ugyancsak Liptóban és a Tátraalján, amelyekre a jelenlegi programidőszakra előirányzott európai alapokból kapott pénzeszközöket kívánják felhasználni.

A vasútvonalak korszerűsítése a konkurenciaképességünket is szolgálja, valamint a szolgáltatások minőségének emelését. A vasúti közlekedés fejlesztésével azonban a további térségekben is számolunk, ahol aránylag kis összegű befektetésekkel jelentős eredményeket érhetünk el, főleg a közlekedési idő lerövidülésével és a vasúti szerelvények jobb kihasználásával”– jegyezte meg a tárcavezető.

Az északi vonal korszerűsítésével 2022-re végeznének. Ez a Liptószentmiklós-Poprád szakaszt érintené a Zsolna-Kassa vasútvonal részeként, amely egyben a Rajna-Duna fő európai korridor része is.

A projekt egész beruházási összege 97 482 977, 95 euró, ebből 777 619 966 euró az európai uniós alapokból származik. A Szlovák Vasúttársaság saját forrásaiból felújítja a Csorba-Csorba-tó közötti fogaskerekű vonalát is, erre 18,58 millió eurót fordítanak.

A fontos projektek sorába tartozik továbbá a Poprád-Igló, a Nagypalugya-Liptóvárad, a Malacka-Jókút, valamint a pozsonyi és a kassai csomópont korszerűsítése is.

„A további beruházások, korszerűsítések, felújítások nagyban függnek attól, mekkora összegeket kapunk az állami költségvetésből és az európai uniós alapokból”– tette hozzá Andrej Doležal miniszter.

(webnoviny.sk/Felvidék.ma)