(Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Komárom polgármestere meghívására egyeztető tárgyaláson vettek részt az MKP Nyitra megyei képviselői tegnap délután Komáromban. A komáromi régiót érintő ügyekben összehívott találkozón elhangzott, az egységes magyar képviselet megteremtése mellett fontos, hogy a régió számára fajsúlyos kérdésekben közös erővel lépjenek fel. Az egyeztetésen jelen volt az MKP elnöke, Forró Krisztián is.

A találkozót követő sajtótájékoztatón Keszegh Béla, Komárom polgármestere úgy fogalmazott, legfőbb céljuk,

hogy a város vezetése és a megyei képviselők összehangolják és egységesen képviseljék azokat a terveket, melyek a komáromi régió fejlődését szolgálják.

Olyan, a régiót érintő kérdéseket vitattak meg, mint az infrastrukturális és közlekedési fejlesztések, útfelújítások.

Keszegh megjegyezte, Nyitra megye az egyetlen, ahol nincs autópálya, de gyorsforgalmi út sem épült, a vasúthálózat pedig elhanyagolt. A találkozó apropója, hogy mivel most készül Nyitra megye területrendezési és a következő uniós költségvetési időszak tervezete, ezért most kell lépni, javaslataikat most kell eljuttatni az illetékesekhez – húzta alá Keszegh.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere (Fotó: Szalai Erika/Felvidék.ma)

Az egyeztetésen szóba került a Komárom–Gúta útszakasz problémáinak megoldása, felmerült az R8-as gyorsforgalmi út bővítése Komárom és Nyitra között, valamint az ehhez kötődő elkerülő utak kiépítése – ahogyan az a kérdés is, hogy hol lenne a legcélszerűbb ezeket megépíteni. „Vizsgálják meg a lehetséges alternatívákat, most van rá lehetőség” – mondta Keszegh Béla, hozzátéve, Komárom kezdeményezte a Holt-Vág felett húzódó kerülőút tervének felülvizsgálatát is, hiszen korábban hatezer ember tiltakozott a kerülőút ezen nyomvonalának megépülése ellen.

Komárom polgármestere kiemelte:

ebben a megyei ciklusban érezhető egyfajta pozitív elmozdulásꓼ a jelenlegi megyei fejlesztések érezhetően arányosabban oszlanak meg a megye északi és déli térségei között.

Forró Krisztián, az MKP elnöke hangsúlyozta: a párt komoly erőt képvisel Nyitra megyében, a frakción kívül megyei alelnökük is van. „Ennek is köszönhető, hogy hozzá tudtunk járulni ezekhez a pozitív változásokhoz. De nyilván van azért még mit tenni annak érdekében, hogy a komáromi régió még jobb kondícióba kerüljön” – fogalmazott.

Úgy ítélte meg, a komáromi találkozó egyik legfontosabb üzenete a felvidéki magyar politikum egységének kifejezésre juttatása, hiszen „csak egységben lehet komoly eredményeket elérni”.

A jelenlévők egyöntetűen fogalmazták meg a célt, hogy összehangoltabban és egymást segítve képviseljék ezt a régiót. Az MKP megyei frakcióvezetője, Farkas Iván összegzése szerint a találkozón fontos szakmai kérdéseket vitattak meg a jelenlévők.

Farkas kiemelte, a megye saját költségvetéséből a komáromi Ipari Szakközépiskolára 1,1 millió, a Selye János Gimnáziumra 1,6 millió eurót tudott elkülöníteni. „Ezt mind az MKP megyei frakciója kezdeményezte. A Komáromi Jókai Színház épületének felújítására pedig további 700 ezer eurót fordíthatunk” – hangsúlyozta.

Farkas elmondta, 2015 óta rendkívül felgyorsult a megyei utak burkolatának felújítása, és ez most már a déli régiókra is érvényes. Mint kiemelte, erre 8-9 millió eurót költenek éves szinten.

A megyei frakcióvezető hangsúlyozta, fontos céljuk, hogy a megyei területrendezési terv megalkotása során elérjék az R7-es nyomvonalának módosítását.

„Azt szeretnénk, hogy ez ne a mai napig érvényben lévő, Érsekújvárt északról elkerülő út nyomvonalán legyen, valahol Bánkeszinél és Suránynál, mert akkor minden komárominak, ógyallainak és gútainak át kellene haladnia Érsekújváron. Célunk, hogy Bajcsnál egy déli elkerülője legyen az R7-esnek” – mondta Farkas.

Csenger Tibor, Nyitra megye MKP-s alelnöke azt emelte ki, hogy az elmúlt öt évben valóban sikerült elérni a megyei költségvetésben, hogy most már arányosan oszlanak el a beruházások.

„Komáromban tíz közintézmény van, ezek az elmúlt időszakban közel hatmillió eurót kaptak a megyétől. De további négymillió szerepel a tervekben a következő két évben” – közölte, hozzátéve, a határon átnyúló pályázatokból is jelentős összeget tudtak pályázatok útján lehívni.

A találkozóra egyébként az MKP frakciójának tagjai mellett meghívást kapott a Komáromi járás összes megyei képviselője, akik egyéb elfoglaltságuk miatt nem tudtak részt venni az egyeztetésen – hangzott el a sajtótájékoztatón.