Igor Matovič (Fotó: TASR, archív)

Igor Matovič (OĽANO) kormányfő nem tud azonosulni azoknak a szigorításoknak a mértékével, amelyek a tömegrendezvények szervezését érintik, és gyakorlatilag a kulturális és sportesemények felszámolását jelentik. A kormányfő a közösségi oldalán fejtette ki a véleményét.

„Mindig is támogattam a bizottság által elfogadott intézkedéseket. Most azonban úgy érzem, hogy túlságosan is erőltetjük a dolgot, a hatás pedig paradox módon épp az ellenkezője lehet annak, amit várunk” – közölte.

Emlékeztetett: az intézkedések betartására tett közös erőfeszítéseink legalapvetőbb feltétele, hogy logikusan védhetőek legyenek.

„A központi válságstáb mai ülése rendkívül nehéz lesz, de bízom a józan ész győzelmében” – jelentette ki Matovič.

A járványügyi bizottság pénteki ülése után bemutatott javaslat szerint a tömegrendezvények szervezésének feltételei ötször szigorúbbak lennének. A szabadtéri rendezvényeken maximum 200, a beltéri rendezvényeken pedig maximum 100 személy vehet részt. A narancssárga és piros színnel jelölt járásokban 100 résztvevő lehet egyszerre a szabadtéri rendezvényeken, a beltérieken 50 fő.

A járványügyi bizottság javaslatáról ma dönt a központi válságstáb. Pozsony megye vörössel (Pozsony I – V.), illetve narancssárgával jelölt járásaiban (Szenc, Bazin, Malacka) a szigorított intézkedések már hétfőn érvénybe léptek.