Fotó: TASR

Peter Pellegrini volt kormányfő felhívta a figyelmet arra a zűrzavarra, melyet szerinte Igor Matovič kormányfő okoz az ország vezetésében. Ezt a szerdai sajtótájékoztatóján állapította meg.

Szerinte az elfogadott járványügyi intézkedéseknek világosaknak és érthetőeknek kell lenniük. Hangsúlyozta: a járvány második hulláma megköveteli, hogy az országot egy vezető, ne pedig a közösségi oldalak adminisztrátora vezesse.

Ha a kormányfő nem tudja méltóképpen vezetni az országot, akkor szerinte át kellene adnia a funkcióját valakinek, aki képes rá, hogy kivezesse az országot a soron következő válságból.

„A kormányfő ismételten és folyamatosan zavart okoz az ország irányításában. Az, ami tegnap érvényes volt, ma már nem az, és senki sem sejtheti, hogy mivel áll elő délután, vagy hogy holnap reggel mi lép érvénybe” – közölte Pellegrini. Szerinte az emberek egyre kevésbé bíznak az állam intézkedéseiben, illetve tekintélyében. Ezt veszélyesnek nevezte.

Egyúttal egy olyan felmérésre mutatott rá, amely azt vizsgálta, hogyan érzékelik az emberek a szájmaszkok viselését.

Pellegrini feltette a kérdést: hogyan higgyék el az emberek, hogy ezek viselésére szükség van az esküvőkön vagy temetéseken, ha közben a kormányfőt szájmaszk nélkül látják az esküvői fényképeken.

Hozzátette: ha a kormányfő nem tudja méltósággal vezetni az országot, meg kellene köszönnie az emberektől kapott bizalmat.

„Át kellene adnia ezt a kulcsfontosságú tisztséget valakinek, aki képes egyértelmű és érthető intézkedéseket hozni, és képes kivezetni az országot a soron következő válságból” – mondta. Pellegrini azt is elmondta, hogy Matovič néhány hónapja lemondott a felelősségvállalásról a koronavírus ellen folytatott harcban, és mindent Marek Krajčí egészségügyi miniszter nyakába akasztott.

Megjegyezte: a kormányfő a járvány elején még a szakértők, epidemiológusok és infektológusok döntéseinek a szigorú betartásáról beszélt. Ezeket senki sem kérdőjelezhette meg.

Manapság viszont a nyilvánosság nyomására már maga a kormányfő változtatja meg az egészségügyi miniszter vagy a járványügyi bizottság döntéseit.

Pellegrini azt a kérdést tette fel, hogy a kormányfő melyik hozzáállása érvényes. Ezenkívül Matovič bejegyzéseire is reagált a közösségi oldalakon. “Ha tényleg a küszöbön áll vagy már meg is érkezett a járvány második hulláma, akkor az megköveteli, hogy Szlovákiát egy valódi vezető, ne pedig a közösségi oldalak adminisztrátora vezesse” – mondta. Matovič Pellegrini szerint nem egy igazi kormányfő, és többet foglalkozik a közösségi oldalával, a válaszaival, reakcióival vagy a felmérésekkel, mint azzal, hogy olyan észszerű döntéseket hozzon, amelyeket a polgárok is tiszteletben fognak tartani.