A Szemtől szemben című portréműsor szeptember 18-án, pénteken 9.30 kezdettel jelentkezik új műsorával.

Rozsnyón született, ott is érettségizett. A kassai egyetemi évek után négy évig a Holland Űrkutatási Intézetben kutatott, ezt követően egy NASA-ösztöndíjnak köszönhetően nyolc évig az amerikai Stanfordi Egyetemen dolgozott.

2016 és 2020 között Budapesten élt és kutatott, mostanában pedig a brünni Masaryk Egyetemhez köti a munkája. Nevéhez számos felfedezés fűződik. Gyermekkorában édesapja mesélt neki a világűrről, a csillagokról, ő vitte el a rozsnyói csillagvizsgálóba is.

Már ötödikes korában elhatározta, hogy csillagász lesz, és döntését sohasem bánta meg. Rácz Vince vendége Werner Norbert asztrofizikus.