Tudvalevő, hogy az Ipoly immáron száz éve határfolyó a palóc régióban. A felső folyásánál, a mai Szlovákiában a folyó két partján azok a települések találhatók, amelyek Losonc vonzáskörzetéhez tartoznak, amely a magyarság megőrzése szempontjából ma már inkább hátrány, mint előny, ugyanis a 8 százaléknyi losonci magyarság sajnos egyre kevésbé tudja betölteni a régiós integráló szerepét. Persze felvetődhet az a lehetőség a fenti mondat után, hogy ezen majd felháborodik a losonci magyar elit, de szerényen javasolnám inkább a közös gondolkodást és cselekvést, mint a manapság divatos „felvidékikumot”, a sehova sem vezető haragszomrádot…
Ebben az egyre erősödő magyar szórványhelyzetben nagyon nehéz az önkormányzatoknak, civil egyesületeknek bármiféle olyan – nem kifejezettem magyar jellegű – aktivitást kifejteniük, hogy ott folyamatosan és hangsúlyosan a teljes körű kétnyelvűség érvényesüljön, sőt, teljesen normális, elfogadott kommunikáció legyen.
Szeptember első vasárnapján nyári meleg várta a természetvédőket, kerékpáros és vízi turistákat az Ipoly ezen szakaszára, hogy közösen megtisztítsák a folyó árterének azt a szakaszát a szeméttől, amelyen a közelmúltban indult el a vízi turizmus.
Ipolygalsától indulva, Miksi, Terebeléd, Kismúlyad, Panyidaróc, Vilke és Rapp községek kataszteri területeit érintve Kalondán ér véget az a több, mint kétórás vízitúra, amely kifejezetten a kezdő vízi turisták számára biztosít élményt, hiszen a folyó ezen szakasza nyugodt, csak itt-ott van sebesebb rész, és ha borul is a csónak, a folyó medre sekély, nem jelent veszélyt még a kisgyermekes családok számára sem.
Szeptember első vasárnapján tehát nemcsak a turizmus népszerűsítése volt a célja a civil és önkormányzati szervezőknek, hanem a természet óvása és a környék megismerése is. A szervezők egy közös kampány során invitálták a régió polgárait a csapatépítő szemétszedésre. Besztercebánya megye önkormányzatának csapatát ifj. Lunter Ondrej megyeelnök-helyettes és Csúsz Péter megyei képviselő erősítették. Losonc városának önkénteseit Baculík Pál polgármester-helyettes vezette, szokásos örökifjúi hévvel. A vízi turizmus szolgáltatást biztosító losonci fiatalok csapata és Kalonda önkormányzata Papp Réka polgármester vezetésével remek vendéglátó volt, hiszen a Ceman Péter polgármester-helyettes főzte híres halászléből szinte mindenki repetázott a szórakoztató csónakázás és elvégzett önkéntes munka után.
Amíg a döntéshozó politikusok abszolválták a kétórás vízitúrát, addig a (választó)polgárok száztagú csapata bőszen gyűjtötte a több mint 20 km-es szakaszon a szemetet a folyó árterében, amelynek eredményeképpen majd száz zsák szeparált hulladék gyűlt össze.
Öröm volt látni, hogy az óvodás és alapiskolás gyerekek micsoda vehemenciával szedtek össze a „társaik” kidobott papírpelenkáitól kezdve a „felelős szülők” olcsóboros műanyag flakonjaiig minden hulladékot.
A többórás munka során fokozatosan tisztázódott, ki honnan jött, és a tipikusan szórványvidékre jellemző, egymás közötti „kötelező” szlováknyelv-használat után lassan, de biztosan kiderült, hogy olyanok is beszélnek magyarul, tehát magyarok (is), akik nem tartoznak a már említett losonci aktív magyar közösséghez, ám a kalondai folyóparton a magyar szót hallva ők is magyarra váltottak.
Tanulság: a felvidéki magyar politikai és társadalmi elit most éppen azon morfondírozik, hogy milyen tartalommal is kellene megtölteni a bimbódzó politikai egységet, hogy az „eladható” legyen a célszemélyeknek. Szerény javaslatom szerint a horgászok „beetető módszerét” is javasolnám. Például úgy, hogy
a szórványrégiókban a politikai és társadalmi elitünk kezdje el koordináltan, közösen, fokról fokra úgy használni a magyar nyelvet, hogy a kétnyelvűség természetes és megszokott legyen.
Nem kell félni a kisszámú hőzöngő Slota-zombiktól, hiszen, mint az Ipoly-parti szemétszedés is bizonyítja, a szórványban nagyszámú „csendes magyar” célcsoport várja, hogy megszólítsa őt egy olyan nyugodt erő, amely bővíteni fogja az életterét. Nekünk nem szidnunk kell a „gyáva magyarokat”, hanem talpra segíteni őket. Aztán – ha jól dolgoztunk – idővel majd ők is ott lesznek március 15-én, amikor felhangzik a Talpra magyar!
Konklúzió: több terepmunkával az „elveszettek” között érhetünk csak el eredményeket a nemzetmentés és nemzetépítés során, hiszen a „kemény mag” (azaz a rendületlenül magyar pártra szavazók), bár dicséretesen kitartó, de a száma véges.
Szemléletválásra van szükség a felvidéki magyar elit köreiben is: missziós munka az egyedüli megoldás. A „vesszen a férgese” – szemlélet őrültség!
