Fotó: TASR

A Magyarországról Szlovákiába érkezett egészségügyi segítők elismerték, hogy a tesztelést jól előkészítették, az emberek pedig fegyelmezetten viselkednek. Budapestről egy házaspár érkezett Komáromba, ahol szívesen segítették a koronavírus szűrésének folyamatát.

„A férjem éppen most fejezi be a doktoranduszi tanulmányait a budapesti Semmelweis Egyetemen, én pedig az orvosi egyetem utolsó évfolyamánál tartok. Az egyetem emailben szólított fel bennünket, felkínálva a lehetőséget, hogy elutazzunk Dél-Szlovákiába, arra a területre, ahol magyarok élnek, és segítsünk a mintavételben. Feltétel volt a mintavételben való jártasság, gyakorlat” – árulta el a feleség.

A délelőtti tesztelés után megállapította azt is, hogy az emberek nagyon pozitívan viszonyultak a szűréshez.

„Mindenki szigorúan betartotta a járványügyi előírásokat. Tapasztaltuk, hogy a szűrést jól viselik és szükségesnek tartják. Senkire nem lehet egyetlen rossz szavunk sem” – tette hozzá.

„Az emberek készségesen együttműködnek velünk, betartják a higiéniai szabályokat. Elmondhatjuk, hogy minden olajozottan működik”- egészítette ki a férj.

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon nem kellene-e hasonló, széles körű tesztelést végezni azzal válaszoltak, hogy nem fertőzésekkel foglalkozó szakemberek, nem infektológusok, tehát nem illetékesek ennek megítélésére.

„Önkéntesek vagyunk, arról sincs tudomásunk, hogy a munkánkért anyagi juttatás járna” – reagáltak mindketten.

Szombaton kora reggeltől 193 magyarországi egészségügyi dolgozó segíti a szlovákiai koronavírus mintavételt. Őket a rendőrség alakulatai szállították a konkrét teszthelyekre. A belügyminisztérium pontosítása szerint 44 dolgozó segít a Tőketerebesi, 138 a Komáromi, 10 az Érsekújvári és 1 pedig a Lévai járásban.

Barbara Túrosová, a belügyminisztérium sajtóosztályának igazgatónője elmondta, hogy a magyarországi önkénteseknek ingyenes szállást és egész napra ellátást biztosítanak.

(teraz.sk/Felvidék.ma)