Varga Judit igazságügyi miniszter (Fotó: Varga Judit FB-oldala)

Nincs hatásköre az Európai Bizottságnak (EB) arra, hogy jogállamiságról szóló összehasonlító elemzéseket készítsen és azok alapján következményeket rójon a tagállamokra – közölte az igazságügyi miniszter hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Varga Judit azt mondta, hogy egy 2014-es tanácsi következtetés szerint a jogállamiságról szóló párbeszéd csak kormányközi alapon, diszkriminációmentesen, a tagállamok egyenlőségén alapulva lehetséges.

Szerinte az EU ezt szeretné megkerülni azzal, hogy olyan rezsimet hoz létre, amely a bizottság információira alapozva, minősített többséges döntéssel tud ítéletet hozni tagállamok felett. Ez sérti a jogállamiságot – jelentette ki a miniszter.

Hozzátette: ha egy tagállamnak baja van egy másikkal, legyen annyi bátorságuk az ország vezetőinek, hogy egymás szemébe mondják azt, és ne az EB mögé bújjanak. Varga Judit beszélt arról is, hogy Magyarország a sorsdöntő kérdésekben határozott, konzervatív álláspontot képvisel, ezért büntetik. A jogállamiságot azonban nem lehet összekötni a kifizetésekkel, a pénzügyi érdekek védelmével, mert az csak a visszaéléseket fokozza – mondta a miniszter.