Október 6-a táján, valamelyik hétvégén 1988 óta Margonyára, még az ezer főt sem számláló sárosi településre látogatunk, hogy fejet hajtsunk Dessewffy Arisztid honvéd tábornok kriptájánál és emlékezzünk az aradi vértanúkra.
Mivel a kripta a település területén kívül, az erdős domboldalon van, vandálok tanyája lett. A csontokat, koporsómaradványokat a környéken szórták szét, mígnem valamelyik évben lezárták a kriptát. A sírboltot 2014-ben újítottak fel a magyar kormány jóvoltából.
A sírbolton Dessewffy Arisztid emléktáblája látható. A magyar külügyminisztérium 1976-ban kérvényezte annak elhelyezését. Ezt a szlovák fél engedélyezte, mivel a tábornok „nem vett részt szlovákellenes mozgásokban”. Így azután 1979. október 11-én sor került az emléktábla leleplezésére. Az alkotást Kóthay Nándor (1921-) szobrász, Pátzay Pál tanítványa készítette el.
A család kastélyát is felújították, ahol emlékszobát terveznek nyitni a vértanúnak és egy szlovák nyelvű könyv is megjelent a Dessewffyekről. A falu lakossága mindig is számon tartotta a tábornok személyét. Tudtak róla, hiszen majd 200 évig birtokolták a falut és törődtek annak szellemi és vagyoni gyarapodásával – ahogy ezt Jozef Kuziak polgármester hangsúlyozta.
Idén a járvány miatt azonban busz nem indult, tehát vagy kocsival, vagy tömegközlekedési eszközzel kellett a Bártfa és Girált közötti településre ellátogatni, ahol az ünnepség október 10-én, 12 órakor kezdődött Hanesz Angelika, a Csemadok kassai szervezetének alelnöke szavalatával, aki Juhász Gyula Vértanúink című versét adta elő.
„A föld alól, a magyar föld alól A vértanúk szent lelke földalol: //(…)// Szabadság minden népnek, aki él / S halni tudott egy megváltó hitér, // Egyenlőség, hogy Ember ne legyen / Mások szabad prédája, becstelen. // Testvériség, mely át világokon / Kézt fog a kézbe, hisz mind, mind rokon.”
A kassai magyar református gyülekezet énekkara, a Laudate Dominum Gárdonyi Zoltán Kánon október hatodikára című kórusművét adta elő, mely úgy kezdődik: „Mind hősök voltak ők, mind a tizenhárom…”
Duncsák Mária, a Csemadok kassai szervezetének másik alelnöke idézte fel röviden a történelmi eseményeket, hangsúlyozva, nem a szomorúság hozott minket ide, hanem az emlékezés és a főhajtás igénye, emlékezünk a küzdelmes helytállásra, melyet ők életük árán is vállaltak.
Jozef Kuziak polgármester hangsúlyozta, a tábornok sírjánál emlékezünk a Magyar Királyság közös történelmének egyik becses személyiségére. „Az egyik nemzet vágya az önrendelkezésre a soknemzetiségű királyságban fegyveres konfliktust váltott ki és hőstettekhez vezetett, melyeket a 21. századi emberek is csodálhatnak.” Az ilyen személyiségeknek hála, akik közé Dessewffy Arisztid is tartozott, történelmünk nemcsak a vérontásról és dicső győzelmekről szól, hanem hősies döntésekről is a közös cél érdekében.
Még ha most az EU-ban élünk is, ne feledkezzünk meg identitásunkról, közös nagy és dicső történelmünkről, valamint nagyjainkról. A tábornok életét nem önös, hanem nemes célok érdekében áldozta fel. 1848/49 forradalmárainak bátorságára, hazaszeretetére, áldozatára és szenvedélyére nemzeteinknek ma is szüksége van! Ezért is a családi sírboltnál megtartott kegyeleti megemlékezés méltóságteljes és ritka pillanata Margonya életének.
Dr. Hetey Ágota kassai főkonzul beszédében áttekintette a forradalmi eseményeket. Két európai nagyhatalom hadserege igyekezett az ellenállás csíráját elfojtani. Aradon a hősök életük árán is vállalták az eszméket, amelyekért küzdöttek. A 13 vértanú közül csak négy volt magyar anyanyelvű.
„A többiek (…) a Kárpát-medencében és Közép-Európában velünk élő nemzetek fiai voltak, akik tudták, hogy a küzdelem tétje nem pusztán a magyar nemzet jövőbeni közjogi állapota, hanem az egész régió jövője. A valódi tét az volt, hogy kap-e lehetőséget Közép-Európa arra, hogy háromszáz év után ismét Európa dinamikus, modern, vezető régiójává váljon, részesülhet-e egyenlő módon azokból a javakból, amelyeket megtermel, részt vehet-e a vele kapcsolatos döntések meghozatalában?”
A levert szabadságharc katonai vezetőin álltak bosszút a győztesek, s ők csak reménykedhettek abban, hogy áldozatuk nem hiábavaló. A dicső másfél év társadalmi változásait már nem lehetett visszafordítani. Két évtized passzív ellenállása után a Magyar Királyság a birodalom jogilag egyenrangú része lett. Így a háborút a Kárpát-medence népei elvesztették, de a békét megnyerték. Ezt követte egy félévszázados, minden területre kiterjedő fejlődés. Azonban megfeledkeztünk az előttünk járó nemzedékek leckéjéről, miszerint „csak együtt, összekapaszkodva lehetünk sikeresek!” Hagytuk, hogy ismét megosszanak minket, pedig „ezer év alatt az egész földkerekség legszebb, legszerethetőbb részévé tették a mi közös hazánkat. 100 év nyomorúsága kellett hozzá, hogy újra megtanuljuk ezt a leckét.”
„Tegnap hősök kellettek, ma mártírok… Így parancsolja ezt hazám szolgálata” – ezek voltak a tábornok utolsó szavai.
Beszéde második részében a mai feladatokról szólt. A Kárpát-medence népei soha nem saját maguk döntöttek sorsukról. „Igazunkért, egyenjogúságunkért mindig meg kellett harcolnunk, áldozatokat kellett hozzunk. Ma sincs ez másképp, hiszen tőlünk erősebb és nagyobb hatalmakkal vagyunk körülvéve”, akik érdekeik szerint döntenek, mit sem törődve hitünkkel, vágyainkkal, törekvéseinkkel.
A tét ugyanaz, mint másfél évszázada. Ezért van szükségünk együttműködésre, összekapaszkodásra, egymás támogatására. Ha egymással huzakodni fogunk, akkor a külső erők fölénk kerekednek.
Mi, a vértanúk kései utódai fogadjuk, „áldozatukhoz hűek maradunk, oltalmazzuk és megőrizzük ezt a gyönyörűséges közös Kárpát-medencei világot, vértanúságuk nem válik hiábavalóvá.”
Hanesz Angelika felolvasta a vértanúk neveit. Őt követően Orémus Zoltán kassai református esperes két nyelven imádkozott a 28. zsoltár szavaival: „Téged hívlak, Uram, kősziklám, / ne fordulj el tőlem némán! /(…)/ Az Úr az ő népének erőssége, / felkentjének megsegítő ereje, / Segítsd meg népedet, / áldd meg örökségedet, / légy pásztora, és gondozd örökké!”
Ezután került sor a koszorúzásra. Néhányan mécsest gyújtottak. Elsőként a Pányban élő családtagok helyezték el koszorújukat. Többek között koszorúzott Köteles László, a Csemadok országos alelnöke, aki 1988-ban is jelen volt. Lerótta kegyeletét Major György, az MKP kassai szervezetének elnöke is.
A Himnusz és a Székely himnusz elhangzása után a jelenlévők megtekintették a kripta belsejét, majd a helyreállított kastélyt, melyet a család 1943-ig lakott, s melynek eredeti berendezésből nem maradt semmi. A polgármester a vendégek számára a kastélyban fogadást adott.
