A Szövetség a Közös Célokért társulás június végén, Léván, a Reviczky Házban majd szeptember végén Feketenyéken a kulturális programjai keretén belül nyitotta meg a Pozsonyi Magyar Galéria gyűjteményéből álló tárlatot. A Metropol ART című csoportos kiállításon tizenkét felvidéki magyar képzőművész mutatkozott be.

Mint Kalita Gábor közíró, képzőművész, a Pozsonyi Magyar Galéria vezetője a kurátori beszámolójában jelezte: a galériát tizennégy évvel ezelőtt hozták létre a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulás szakmai felügyelete mellett.

A kiállítás megtekintője (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A megalakulás óta céljuk, művészeti koncepciójuk a magyar jellegű tárlatok megszervezése, illetve jubileumi és cserekiállítások megtartása. Mint hangsúlyozta:

ehhez nyújtott nekik annak idején Hrubík Béla, a Csemadok akkori elnöke és Pogány Erzsébet, a Szövetség a Közös Célokért igazgatója. A hathatós támogatásnak köszönhetően a Csemadok pozsonyi székházának nagyterme adott otthont a Pozsonyi Magyar Galéria tárlatainak.

Az elmúlt mintegy másfél évtized alatt több sikeres gyűjteményt állítottak össze. Ide sorolható a Hommage Esterházy János grafikai és festménygyűjtemény, valamint a Szent István Pozsonyban elnevezésű kollekció. Mindkét művészi gyűjteményt számos felvidéki településen bemutatták, emellett anyaországi helyszíneken és egyéb külhoni területeken is megfordultak már.

A kamarakiállításon a Pozsonyi Magyar Galéria gyűjteményébe nyerünk bepillantást (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Ugyancsak említést érdemel a felvidéki magyar kitelepítések hetvenedik évfordulója alkalmából életre hívott Kitelepítések 70 vándorkiállítás, melyet eddig mintegy tíz helyszínen láthatott az értő közönség.

A Mentropol ART kamarakiállítás anyagát a Reviczky Ház nagytermének adottságaihoz igazodva állították össze. A csoportos tárlaton tizenkét hivatásos képzőművész mutatkozik be.

A Reviczky Ház nagyterme ad otthon a kiállításnak (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A kiállító művészek között találjuk Jaksics Ferenc festőművészt, illusztrátort, Nagy József festőművészt, Lőrincz Zsuzsa képzőművészt, Kántor János grafikusművészt, Nyilasi Tibor grafikusművészt. Emellett Bugyács Sándor, Kocsis Ernő, Nagy Zoltán, Stefunkó Szabó Erzsébet alkotásai is helyet kaptak a tárlaton. Kurátora, Kalita Gábor két alkotással van jelen.

Különféle alkotási módok és tematika jelenik meg a tárlaton (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

Mint a Pozsonyi Magyar Galéria vezetője kurátori beszámolójában hangsúlyozta: nem egy tematikus kiállításról van szó, hanem különféle témakörökből való válogatásról.

„Így a befogadó élmény akkor igazán teljes, ha a képeket külön-külön szemléljük meg, korántsem keresve az egyes alkotások közötti művészi átfedéseket”

– szögezte le Kalita Gábor.

Részlet a kiállításból (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A tárlat július végéig volt megtekinthető a lévai Honvéd utca 28-as házszám alatt található Reviczky Házban.

Feketenyéken szeptember végétől október közepéig lehetett megtekinteni a tárlatot a helyi klubban. A látogatók az egészségügyi előírásokat betartva kisebb csoportokban ismerkedtek a felvidéki művészek alkotásaival. Többek között a helyi CSEMADOK és a Nyugdíjas klub tagjai, valamint az iskola diákjai mellett minden érdeklődőt szívesen fogadtak a kiállítás szervezői.

Részlet a feketenyéki kiállításból (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)
Részlet a feketenyéki kiállításból (Fotó: Pásztor Péter/Felvidék.ma)

A koronavírus-járvány fokozódó veszélyhelyzete miatt ezzel a tárlattal köszöntötték az ősz folyamán 70. életévét betöltő Kalita Gábort.