Díjkiosztás (Fotó: Gergely Anikó)

A XXI. Őszirózsa magyarnóta-énekesek országos versenyének a Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya részéről való megrendezése az év folyamán többször veszélybe került. Hogy mégis megvalósult az eredeti tervezett időpontban, s ráadásul telt ház előtt zajlott, az a szervezők, a versenyzők és mindazok kitartásának, eltökéltségének, a járványhelyzet pillanatnyi szerencsés alakulásának, és a segítőkész emberek támogatásának köszönhető.

Mint a megnyitón elhangzott, az elmúlt húsz év folyamán több helyszínen, sokkal többen voltunk, mint ezúttal, de telt ház sosem volt. Ezt a vírusnak köszönhetjük, illetve a gyülekezési szabályozásnak, amely kimondta, hogy ötven személynél többen nem lehetnek a rendezvényen. Sajnos mindenki igényét nem tudtuk kielégíteni, ezért ez a fajta „telt ház“ jelző a jövőben remélhetőleg nem lesz visszatérő kísérője rendezvényünknek.

Elmondhatjuk, hogy kissé megfogyva bár, de törve nem, minőségében ez az évfolyam sem maradt el az előbbiektől.

Pont a felvázolt okoknál fogva a rendezvény talán családiasabbnak is tűnt, mintha mindenki a legtöbbet akarta volna kihozni magából. Köszönet érte.

Rezes Gyula (Fotó: Gergely Anikó)

A vasárnapi, Ipolyhídvégen rendezett döntőn tizenhat versenyző szerepelt, és talán először fordult elő a verseny történelme folyamán, hogy érem nélkül senki sem távozott. Ehhez persze szükség volt az előadói színvonalra is, melyről meggyőződhettek azok a kedves támogatók és magyarnóta-kedvelők, akik a Csemadok Facebook-oldalán élőben kísérhették végig a versenyt, a verseny fennállása óta először. Ezzel szerettük volna kompenzálni a kisebb nézőszámot.

Közös éneklés (Fotó: Gergely Anikó)

Az első élő közvetítés kisebb hiányosságai ellenére is sikert aratott, sokan nézték, annak ellenére, hogy ennek propagálására is csak pár napunk maradt a verseny előtt. Reméljük, hogy a közvetítést nézők soraiban voltak olyanok is, akik ettől ihletet kapnak a verseny további évfolyamaiban való részvételre. Valószínű, hogy ezt a lehetőséget a következő évfolyamoknál sem hagyjuk majd ki.

Slezák Erika (Fotó: Gergely Anikó)

A tizenhat versenyzőből ketten bronz besorolást, egy énekes egy évre ezüst besorolást kapott, továbbá két ezüst besorolást, két arany besorolást és kilenc arany minősítést ítéltek meg. A verseny győztese Slezák Erika Nagyfödémesről, második Nagy Noémi Nemeshodosról, harmadik Rezes Gyula Szepsiből lett, mindhárman aranykoszorús énekesek. A zsűri elnöke a talán mindenki által ismert Szeredy Krisztína, érsekújvári származású művésznő volt, a versenyzőket Mezei Zsolt és cigányzenekara kísérte Dunamocsról.

Nagy Noémi (Fotó: Gergely Anikó)

Tegyünk meg mindent azért, hogy a magyar nóta mint hungarikum jelen legyen mindennapi életünkben, mint magyar közösségünk elválaszthatatlan eleme.