Illusztráció: Fotó: TASR

Az ország 45 járásában folytatódik a koronavírus-tesztelés második fordulója. Mint ismeretes, azokról a járásokról van szó, ahol az egy héttel korábbi országos tesztelés során a fertőzöttek száma meghaladta a 0,7 százalékot.

A mintavételi helyek 8-tól 20 óráig tartanak nyitva, miközben 12 órától 45 perces ebédszünetre kell számítani, 17 órától pedig ismét 30 perces szünetet tartanak.

A sok egymásnak ellentmondó kormányinfó ellenére végül az a döntés született, hogy a második fordulóban azok is teszteltethetik magukat, akik nem vettek részt az első tesztelésen.

A negatív teszteredményről szóló bizonylat holnaptól kivételt biztosít a november 14-ig tartó kijárási korlátozás alól. A zöld besorolású járások lakói számára ehhez elegendő a tesztelés első fordulójának eredménye. Amennyiben azonban jövő héten a piros besorolású járásokba kell utazniuk, érdemes a második fordulóban is teszteltetniük magukat, ezért 13 zöld besorolású járásban is létrehoztak mintavételi helyeket, ahol ezt az önkormányzatok igényelték. Ezek jegyzéke itt olvasható.

A mintavételi helyre történő megékezéskor először fertőtleníteni kell a kezünket, majd az adminisztrációs folyamat következik, igazolnunk kell a személyazonosságunkat személyi igazolvánnyal, vagy gyermek esetén egészségügyi kártyával. Ennek alapján kiállítják számunkra a regisztrációs nyomtatványt és kapunk egy számot.

A számmal érkezünk az egészségügyi dolgozóhoz, aki törletmintát vesz az orrüregünkből. Az eredményre az erre kijelölt helyen várakozunk, majd a szám alapján zárt borítékban megkapjuk a teszteredményről szóló bizonylatot és a további teendőkre vonatkozó útmutatást. Pozitív teszteredmény esetén házi karanténba kell mennünk, s erről tájékoztatnunk kell háziorvosunkat, valamint azokat a személyeket is, akikkel közeli kontaktusban voltunk, mivel rájuk is érvényes a 10 napon át tartó házi karantén.

Az alkalmazottak számára pozitív teszteredmény esetén az orvos igazolást ad a járvány miatti munkaképtelenségről. A tesztelés elmulasztása esetén erre nem vagyunk jogosultak. A munkáltatóknak a kormányrendelet értelmében kérniük kell az alkalmazottaktól a negatív antigén vagy PCR teszteredményt igazoló bizonylatot.

A tesztelésen nem kell részt venniük a 10 évesnél fiatalabb gyermekeknek, az autistáknak, a daganatos betegségben szenvedőknek, s mindazoknak, akik számára ezt az egészségi állapotuk nem teszi lehetővé, ehhez azonban szükségük lesz orvosi igazolásra. Ugyancsak nem kell teszteltetniük magukat azoknak, akiknek az elmúlt 90 napban pozitív lett a teszteredményük, s kivételt képeznek a tesztelés alól a 65 évesnél idősebb személyek is, abban az esetben, ha önkéntes karanténba vonulnak.

Komoly nyomásra számítottak a második fordulóban például Somorján, ahol azonban az előző heti teszteléshez képest jóval kedvezőbb a helyzet, kevesebben állnak sorba, újabb mintavételi csoportokat is bevetettek, s a tesztelés is gyorsabban halad.

Az emberek feltehetően tudatosították, hogy két nap áll a rendelkezésükre, nem kell mindenképp az első napon abszolválniuk azt. Ma a korábbiakhoz képest negyedével kevesebb ember várakozik a tesztelésre, kilenc helyszínen folyik a mintavétel. Azt, hogy hány ember érkezett a Dunaszerdahelyi járáson kívülről, nem tartják számon, s nem annak alapján sorolják be őket, hogy honnan érkeztek.

Már reggel nyolctól hosszú sor alakult ki viszont a komáromi Matica-székházban kialakított mintavételi helyen, ahol a szombati hivatalos adatok szerint 593 személy teszteltette magát, s közülük 14 ember leletei bizonyultak pozitívnak.

(Felvidék.ma/TASR)