Illusztráció (Fotó: KR PZ)

Marek Krajčí egészségügyi miniszter a TA3 hírtelevízióban elmondta, hogy november 15-től szigorítanak a határátlépéseken, azaz Szlovákia is bevezeti az úgynevezett Európa szemafort. Valamennyi ország, amely az Európai Megelőzési és Ellenőrzési Központ megállapítása szerint a COVID-19 vírusjárvány miatt vörös besorolást kapott, a mi szemaforunk szerint ugyancsak vörös besorolást kap.

Néhány kivételtől eltekintve, ez már Európa legtöbb országára érvényes. Azok a személyek, akik ezekből az országokból utaznak Szlovákiába, kötelesek lesznek karanténba vonulni, vagy alávetni magukat a COVID-19 vírus szűrésének.

„Mindazoknak, akik a Szlovák Köztársaság területére akarnak lépni, akár hazai állampolgárok, akár külföldiek, lehetővé tesszük, hogy antigén-tesztelésen menjenek keresztül, ha ezt már előzőleg, a határátkelőhely átlépése előtt nem tették meg” – mondta el az egészségügyi miniszter.

A szűrést néhány, kiválasztott és kijelölt határátkelőhelyen magán laboratóriumok végzik majd. A szolgáltatásért tehát fizetni kell, mégpedig a teszt piaci árát számolják fel.

A tárcavezető elmondta azt is, hogy néhány határátkelőhelyet azok számára jelölnek ki, akik rendelkeznek már negatív teszttel. Ezt azért tervezik így, hogy az átkelőknél ne alakuljanak ki torlódások.

„A tesztelés minimálisan fél óráig tart a mintavétellel, a szűréssel, a kivizsgálással és a bizonylat kiállításával együtt” – hangsúlyozta Marek Krajčí, egészségügyi miniszter.

(ta3.com/Felvidék.ma)