Fotó: TASR

Határozottan elítélték a hétfői bécsi terrorista támadást a vezető szlovák politikusok, a parlament képviselői pedig egyperces felállással és néma csenddel emlékeztek meg a bécsi és a nizzai merényletek áldozatairól.

„Határozottan elítélem ezt az értelmetlen és emberiségellenes tettet, amely sárba tiporja a civilizált társadalom értékeit és az emberélet iránti tiszteletet”

– írta Zuzana Čaputová államfő osztrák partnerének küldött levelében.

„Nem engedhetjük meg, hogy ebben a bonyolult helyzetben erőt vegyen társadalmunkon a félelem és a harag. Közös értékeink erősebbek, mint a gyűlölet, a szélsőségesség és a terrorizmus” – mutatott rá Čaputová.

„Maradj erős, Ausztria!” – üzente a szomszédos ország politikusainak és lakosságának Igor Matovič szlovák kormányfő. Felhívta a figyelmet arra, hogy

Európa egyetlen része sincs eléggé védve a közös értékek elleni támadásoktól, ezért „mindannyiunknak erősnek és elővigyázatosnak kell lennünk”.

Ivan Korčok külügyminiszter sokkolónak nevezte a Bécsben történteket és Szlovákia szolidaritásáról biztosította Ausztriát. „Szlovákia Ausztria mellett van!” – írta a Twitteren megjelent bejegyzésében a szlovák diplomácia vezetője.

Boris Kollár, a parlament elnöke sajnálattal és szomorúan értesült a Bécsben történt terrortámadásról.

„Felháborodással értesültem a történtekről, és őszinte részvétemet fejezem ki az egész osztrák népnek. Önökkel vagyunk ezekben a nehéz pillanatokban, gondolunk önökre és imádkozunk önökért” – írta Boris Kollár a részvéttáviratban.

Hétfőn (november 2.) este lövöldözés volt Bécs központjában, a Seitenstettengasse utcai zsinagóga közelében és további öt helyen. Karl Nehammer osztrák belügyminiszter az ORF rádiónak adott telefonos interjúban azt mondta, valószínűleg terrortámadás történt, amiben több tettes is részt vett. A támadásnak halálos áldozatai is vannak, többen súlyosan megsebesültek.