A bruttó hazai termék (GDP) éves összehasonlításban 2,4%-kal csökkent Szlovákiában 2020 harmadik negyedében (változatlan árakon számítva). A szezonális hatások leszámítása után 2,2%-os GDP-csökkenésről beszélhetünk az egy évvel korábbi adatokkal összehasonlítva. 2020 második negyedéhez képest ugyanakkor 11,7%-os növekedésről van szó.

A Statisztikai Hivatal (ŠÚ) által közölt gyorsbecslésből továbbá az derült ki, hogy 2020 harmadik negyedében 24,4 milliárd euró értékű GDP termelődött meg (folyó árakon számítva). Ez éves összehasonlításban 0,3%-os csökkenést jelent.

A hivatal szerint a hozzáadott érték egy év alatt bekövetkezett alakulása a járványhelyzet előtti tendenciához való visszatérést jelzi. A második negyedév utolsó hónapjában jelentkező fokozott aktivitás az ipar kulcsfontosságú területein – főleg az autógyártás terén – a harmadik negyedévben is folytatódott.

A külkereskedelem pozitív egyenlegét főleg az autóipari termékek iránti külföldi kereslet javította. A Statisztikai Hivatal szerint a foglalkoztatottak száma a 3. negyedévben elérte a 2,39 milliót. 2019 harmadik negyedéhez képest ez 2,5%-os csökkenést jelent.

A szezonális hatásoktól eltekintve a teljes foglalkoztatottság 2,1%-kal csökkent 2019 harmadik negyedéhez képest, illetve 0,3%-os csökkenésről beszélhetünk, ha az adatokat 2020 második negyedével hasonlítjuk össze.

A hivatal felhívta a figyelmet arra, hogy a GDP-vel és a foglalkoztatottsággal kapcsolatos gyors becslést még pontosítani fogják az újabb elérhető adatok alapján, és az eredményt december 4-én hozzák nyilvánosságra.