Közismert, hogy a gyerekek szociális háttere /kultúrája/ és a tanulmányi eredményei között szoros összefüggés van. A szociálisan hátrányos és halmozottan hátrányos családok gyerekeinek teljesítménye jóval elmarad a rendezett családokból érkező gyerekek teljesítménye mögött – az egész világon.
Az Oktatáspolitikai Intézet kutatói arra keresték a választ, hogy az ún. rizikós csoport tagjai miért teljesítenek gyengébben. Az utolsó, 2018-as PISA tesztek alkalmával már hagyományosan az értő olvasás jelentette a legnagyobb problémát. Márpedig akinek szövegértési problémája van, az a többi tantárgyban sem lehet sikeres.
Gondot jelent az is – és erre fokozottabban oda kellene figyelni – hogy Szlovákiában a rizikós csoportba tartozó tanulók száma folyamatosan nő. 2003 és 2018 között számarányuk 25%-ról 31%-ra emelkedett. Némi túlzással azt is kijelenthetjük, hogy az alapiskolák végzőseinek csaknem egyharmada funkcionális analfabéta!
A kutatók a sikertelenség egyik okozójaként a nyelvet említik. Komoly problémát jelent – írják a szerzők, ha a családban beszélt nyelv eltér az iskola tanítási nyelvétől. Ez a megállapítás persze nem új, hiszen Comenius már több mint ötszáz esztendővel ezelőtt megfogalmazta, hogy „az anyanyelven szerzett ismeretek mélyebbek és tartósabbak“. Lehet, hogy a kutatók szándékától eltérően, ez a megállapítás az anyanyelven folyó oktatás létjogosultságát támasztja alá. Köszönjük!
Elsősorban a szociálisan hátrányos családok gyerekeinek a korai, már hároméves kortól való óvodáztatása jelenthetne megoldást.
Második problémaként a kevésbé motiváló iskolai környezetet nevezik meg. Azokban az iskolákban, osztályokban, ahol a szociálisan hátrányos gyerekek száma meghalad egy bizonyos arányt, a környezet demotiválóvá válik. Gyakoribb a hiányzás, és a fegyelmezetlenség. Az osztályismétlésre kényszerített diákok /is/ zavarják a tanítási óra menetét és gyakoriak a zaklatások.
Szlovákia alapiskoláiban évente kb. 10 ezer tanulót buktatnak meg. A kutatásokból viszont az is kiderül, hogy az osztályismétlő gyerekek tanulmányi eredményei nem javulnak, inkább lerontják az osztály teljesítményét. A fegyelmi problémákról nem is szólva. De akkor mi a buktatás értelme?
A minisztérium által kísérletileg harminc iskolában bevezetett 3+2+4-es modell ebben próbál segíteni. Az említett modellben, pl. az első három tanítási év alatt nincs buktatás. A bemeneti /tantervi/ szabályozást kimeneti szabályozás /elvárt teljesítmény/ váltja fel, és az első szakasz feladata „csupán“ megtanítani a gyerekeket írni, olvasni /értő olvasás/ és számolni /alapműveletek/.
A szociálisan hátrányos csoportba sorolható gyerekek számát – több városban, ahol erre lehetőség van – úgy igyekeznek „kordában“ tartani, hogy ezeket a gyerekeket nem egy iskolába terelik, hanem arányosan szétosztják egymás között.
Ha segíteni akarunk, akkor a szociálisan hátrányos gyerekekkel foglakozó iskolákban meg kell erősíteni a támogató rendszert /gyógypedagógus, pedagógiai asszisztens, pszichológus stb./. Ez csak akarat, és persze pénz és megfelelő szakemberek kérdése.
A témában komoly szerepe és természetesen felelőssége van a tanító- és tanárképző karoknak. A jövő pedagógusait fel kell készíteni az élményszerű oktatási módszerek alkalmazására, az inkluziv pedagógia elméleti és gyakorlati kérdéseire /diagnosztizálás, egyéni haladási tervek stb./ és arra a környezetre, ami az ilyen jellegű iskolákban várja a pedagógusokat.
