(Fotó: kre.hu)

A Világosság református egyházi műsor december 27-ei ajánlata. A Pátria rádióban a 7.05-kor kezdődő műsor fő témái: hálaadás Istennek a mögöttünk lévő évért, doktori munka a Református Egyház és Iskola egyházi lapról, megemlékezünk a 92. életévében elhunyt Kostsánszky Dániel nyugalmazott lelkipásztorról.

A koronavírus-járvány határozta meg a 2020-as évet, de mégis Istennek való hálaadással tekinthetünk vissza annak minden történésére. Év végi gondolatait Erdélyi Zoltán perbetei lelkipásztor fogalmazza meg igehirdetésében.

A Szlovenszkói és a Ruszinszkói Egyetemes Református Egyház hivatalos lapjáról, az 1921 – 1938 között megjelent Református Egyházról és Iskoláról írta doktori disszertációs munkáját Czinke Zsolt bátorkeszi lelkipásztor. A húszéves kutatói munkáját eredményező doktori értekezéséről beszélgetünk.

December 19-én hívta magához az Úr a 92. életévében járó Kostsánszky Dániel nyugalmazott lelkipásztort. Alig tizenhat évesen került ki a frontra, ahol az egyik sebesülése miatt le kellett vágni a fél lábát. Egyéves kórházi kezelése után visszaült az iskolapadba, leérettségizett, majd Prágában elvégezte a teológiát. Először Pozsonyban, három évvel később Komáromban volt segédlelkész, Prágában pedig a teológushallgatókat lelkigondozta. Hét évig volt a vajáni, harmincnyolc évig pedig a beszteri gyülekezet lelkipásztora. Tíz évig szolgálta be Petőszinyét, ahol a nyugdíjas éveit is töltötte a feleségével. Rá való emlékezésül felidézzük a Világosság 1998. május 17-én elhangzott adása Hitvallásaink című rovata az egyházi összejövetelekről szóló magyarázatának egy részletét.

Műsorvezető-szerkesztő: Iski Ibolya. A Világosság református egyházi műsor másnap, hétfőn a 11 órai hírek után ismét meghallgatható.