Marek Krajčí (Fotó: TASR)

A szlovák kormány tegnapi ülése után délután fél ötre ígért sajtótájékoztatót az országos tesztelésről. Este fél nyolckor csak Marek Krajčí egészségügy-miniszter állt ki a sajtó képviselői elé, s anélkül, hogy bármit is kérdezhettek volna tőle, bejelentette, hogy a kormány ma, azaz vasárnap folytatja a tanácskozást. Azt állította, hogy előzetesen megegyeztek a szkríning jellegű tesztelésre vonatkozóan.

Bejelentette, hogy február 8-tól életbe léphet a Covid-automata, de részleteket csak a holnap tanácskozást követően közölnek. Mint mondta, jelenleg enyhe, de nagyon lassú javulás tapasztalható, ezért a kormány mérlegeli a további lépéseket. Egyedüli konkrét információként az került napvilágra, hogy a lakosság tesztelésénél a fegyveres erők 5000 tagja segédkezik a határozat elfogadásától idén június 30-ig – erről döntött szombati rendkívüli ülésén a kormány.

A kormánynak ezen a héten tartott immár negyedik ülésén arról kellett volna határoznia, sor kerüljön-e országos tesztelésre. Ezt Igor Matovič kormányfő szorgalmazza vehemensen, aki már hétfőn, január 11-én bejelentette ebbéli szándékát, mellyel azonban egyedül maradt.

Ellenzik ugyanis a koalíciós partnerek, a tudósok és az orvosok, egészségügyi dolgozók is. Mindannyian azt hangsúlyozzák, hogy erre nem megfelelő az időjárás és helyette inkább azokra a járásokra és gócpontokra kell összpontosítani, ahol a legnagyobb fertőzöttség, a betegek aránya.

Az egész országra kiterjedő tesztelést ellenzi az SaS és a másik koalíciós partner, a Za ľudí párt is. Ők a fertőzés gócpontjaiban és a legveszélyeztetettebb régiókban történő célzott tesztelés mellett kardoskodnak.

Ez utóbbit tartják helyesnek a szakemberek is, akik rámutattak, hogy az egész országra kiterjedő tesztelés a jelenlegi helyzetben több kockázatot jelent, mint amekkora haszna lehet, tekintettel a tesztelésre való tömeges várakozás során a fertőzés terjedése és a hideg időben való meghűlés veszélyére, továbbá arra is, hogy értelmetlenül terhelnék vele az amúgy is kimerült egészségügyi dolgozókat, akikre másutt lenne szükség.

A korábbi tapasztalatok alapján azonban borítékolni lehet, hogy kormányfőnkre, aki a plágiummal szerzett pénzügyi menedzseri diplomájával mostanra egyszemélyes járványügyi szakértői szervvé lépett elő, szokásához híven ezúttal sem hatnak majd az észérvek…

(Felvidék.ma/Parlamentné Listy)