Richard Sulík (Fotó: TASR)

Az SaS párt teljes mellszélességgel kiáll elnöke, Richard Sulík mellett. Ezt Roman Foltin pártigazgató közölte csütörtökön, hangsúlyozva, hogy ez az országos tanács álláspontja. A liberálisok az aktuális helyzet megoldását és a viták felfüggesztését sürgetik.

Foltin hozzáfűzte: a lehető legrosszabb az időzítés a koalíción belüli személyes konfliktusokhoz, az energiát inkább a megoldásokra kellene fordítani. Szerinte ennek éppen az ellenkezője történik, ami társadalmi megosztottságot eredményez.

Az SaS ezért felszólította a kormányfőt, hogy tartsa tiszteletben a koalíciós megállapodást, miszerint senki nem fogja nyilvánosan bírálni a koalíciós partnerét, ha nem ülésezett előtte a koalíciós tanács.

Foltin hozzátette: az országos tanács abban is egyetértett, hogy a párt kilépése a kormányból nem szolgálná Szlovákia érdekeit, ezért az SaS „a koalíció szilárd tagja marad”.

Sulík cáfolta, hogy Matovičnak olyan üzenetet küldött volna, amelyben a koalícióval való kilépéssel fenyegetőzött. Szerinte ebben nincs logika, hiszen a koalíció ilyen esetben is megőrizné a többségét, és tovább kormányozhatna.

Tagadta azt is, hogy bármi köze lenne a RapiGen koronavírus-tesztek vásárlásához, melyek a kormányfő szerint rossz minőségűek. Hozzátette: a tesztek beszerzését maga Matovič intézte még az első országos tesztelés előtt. A beszerzést egy olyan bizottság hagyta jóvá, amelynek az egészségügyi minisztérium és az Állami Gyógyszer-ellenőrzési Hivatal képviselői is a tagjai voltak.

Hangsúlyozta továbbá, hogy az SaS decemberben nem ellenezte a szigorúbb óvintézkedések bevezetését, csupán annyit javasolt, hogy hagyjanak elég időt a felkészülésre, és két nappal később vegye kezdetét az ország lezárása.

Megjegyezte, hogy ha elfogadták volna az SaS-féle szemafort, a szigorúbb intézkedések már sokkal korábban hatályba léptek volna több járásban is.

Sulík elutasította, hogy ő lenne a felelős a koronavírus-fertőzöttek haláláért. A kormányfő ezzel az állítással szerinte túl messzire ment. A Matovič által bemutatott, a felesleges haláleseteket szemléltető grafikonról kijelentette: az semmilyen releváns adatot nem tartalmaz, csak becsléseket, és nem tudja, ki készítette. A pártelnök részvétet nyilvánított mindazoknak, akiknek a hozzátartozói a COVID-19 betegségbe haltak bele.