Fotó: TASR

Január 18-tól legalább az alapiskolák első és második évfolyamát szeretné megnyitni Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter, aki erről a szándékáról a
a TA3 hírtelevízió A politikában című vitaműsorában beszélt, hozzátéve, hogy ez egyelőre csak terv, s hogy mindezt tesztelésnek kell megelőznie, amiről a jövő héten egyeztetnek majd Marek Krajčí egészségügy-miniszterrel.

Mivel Szlovákiában sajnos továbbra is rendkívül kedvezőtlen a járványhelyzet, hétfőtől, azaz január 11-től az általános és középiskolák távoktatással üzemelnek. Csak az óvodák és az iskolai klubok, valamint az iskolai étkezdék működnek majd azon szülők gyermekei számára, akik a kritikus infrastruktúrában dolgoznak.

Gröhling elmondta, hogy a jövő hét folyamán a minisztérium és a közegészségügyi hivatal dönt arról, mely osztályok számára nyithatnak ki az iskolák. A miniszter elismerte ugyanakkor, hogy ha Szlovákia továbbra is a fekete zónában marad a Covid-szemafor szerint, akkor maximum az óvodákról vagy az első évfolyamokról tárgyalhatnak.

„Viszont mihamarabb arra lenne szükség, hogy jelenléti oktatás indulhasson az alapiskolák felső tagozatain és a középiskolákban is“ – jegyezte meg.

Amennyiben a járványhelyzet megengedné, örömmel fogadná, ha februárban a felsőfokú oktatási intézmények anyagi eszközöket és teszteket kaphatnának annak érdekében, hogy legalább az első évfolyamok számára megnyithassák kapuikat, majd pedig tesztelés után a további évfolyamok hallgatói számára is.

Az iskolapadokba való visszatérést a tanulók, a szülők és az oktatási intézmények dolgozóinak tesztelése előzi meg. A miniszter szerint ez vagy önkéntes lesz, ami az emberek felelősségtudatának függvénye, vagy kormányhatározat születik róla, miszerint azok, akik nem hajlandók teszteltetni magukat, nem vehetnek részt a jelenléti oktatáson.

Gröhling tárgyalásokat folytat az egészségügyi miniszterrel arról is, hogy a tanárokat az oltási folyamat harmadik hullámánál hamarabb oltsák be. Azt akarja elérni, hogy az óvodák, a speciális iskolák dolgozói és az 50 év feletti iskolaügyi dolgozók az elsők között kapják meg a vakcinát.

(Felvidék.ma/Aktuality.sk)