René Descartes a XVII. század egyik legjelentősebb tudósa volt. Elsősorban filozófiai gondolataival vált híressé, de maradandót alkotott a matematika és a fizika területén is. Azok is, akik nem is tudják, ki ő, de ismerik azóta szállóigévé vált mondatát: „gondolkodom, tehát vagyok”. Descartes felismerte, hogy az ember könnyen becsapható. Az ember valójában semmiben sem lehet biztos. Az érzékeink befolyásolhatóak, tévedhetünk, hamisan érvelhetünk, rossz következtetéseket vonhatunk le, miközben meg vagyunk győződve arról, hogy teljesen igazunk van.
Descartes olyan elgondolást keresett, amelyet nem lehet kétségbe vonni, és amiből kiindulva meg lehet találni azokat a megkérdőjelezhetetlen igazságokat, melyek a valósághoz vezetnek.
A gondolkodás az ember egyik legfőbb ismérve.
Tehát attól válunk önálló emberi lénnyé, ha képesek vagyunk a körülöttünk lévő világról önállóan gondolkodni, és véleményt formálni. Ha valaki nem gondolkodik, ha valaki nem formál véleményt az őt körülvevő világról, akkor a létezése csupán mások utánzása, mások gondolatainak, véleményének átgondolatlan követése.
Sajnos ezek most is tapasztalhatóak. Nem csoda, hiszen az elmúlt hetven évet az jellemezte, hogy gondolkozás nélkül fogadjuk el, amit ránk kényszerítenek. A kommunista rendszer közel ötven éve napi szinten a jelszavak durrogtatásáról szólt. Megszoktuk, hogy feltegyük a kezünket, ha nem is értünk egyet, vagy nem is tudjuk, miről van szó, mert „úgyis az ő akaratuk érvényesül”. Ezáltal
lassan „elfelejtettünk” önállóan gondolkodni, cselekedni: birkanyáj lettünk több generáción keresztül, mert észrevétlenül átörökítettük a gyermekeinkbe is, hogy ne szólj, mert baj lesz belőle.
Aki mégis ki merte nyilvánítani a véleményét, azt megfigyelték, börtönbe zárták, kirekesztették a társadalomból. (Ismerős most is).
Ez a hetven év elég volt arra, hogy gondolkodásunkat lezsugorítsa a megfelelni akarás, a karriervágy, a sikerhajhászás szintjére, letompítva a bennünk lévő értékeket.
A csak másokat másoló ember nem rendelkezik önálló véleménnyel, és csupán az élet biztosította lehetőségek minimumát képes átélni.
Mert a gondolkodásunktól vagyunk azok, akik vagyunk. Ha van önálló gondolatunk, ha képesek vagyunk véleményt formálni arról, amit tapasztalunk, tanulunk, akkor az azt jelenti, hogy használjuk a gondolkodóképességünket. Ettől fejlődik az egyéniségünk, ettől válunk önmagunkká. Rudolf Steiner, az antropozófia atyja szerint gondolkodás nélkül nincs megismerés. A gondolkodás olyan szellemi tevékenység, melynek révén a megismerő lény tudatában megjelenik a megismerendő dolog jelentése, lényege, általános jellegű, univerzális tartalma. Minden mást gondolkodva ismerhetünk meg, azaz a megismerésre váró dolgok fogalmi, eszmei tartalmához kizárólag gondolkodva juthatunk.
Hogy mennyire fontos megőrizni a gondolkodás képességét, arra maga a Biblia is figyelmeztet bennünket. Példabeszédek 5,2: „ne veszítsd el megfontoltságodat”, a megfontoltság pedig a gondolkodáson alapul.
Az önállóan gondolkodó ember, aki képes önálló véleményt formálni, az szerintük megbontja a közösség, a társadalom egységét. S így van ez ma is….mintha újra (vagy még mindig?) beszorítanának egy formába, hogy azt kell elfogadnunk.
A felső vezetők konkurenciát láthatnak benne, amiért el akarják nyomni a lázadó szelleműnek titulált személyt, aki mást nem csinál, csupán használja az Istentől kapott képességét. Ilyen esetben bizony kiderül, hogy milyen bölcsen fogalmazta meg Salamon a következőket:
„a gondolkodóképességét használó embert pedig meggyűlölik.”
Igen. Sajnos a diktatúrákban, vagy az ehhez hasonló felépítésű szervezetekben, a gondolkodó ember útban van. A felismerései, véleménye zavarja a fennálló rendszert, és annak vezetőit.
Tehát ne hagyjuk lanyhulni a gondolkodóképességünket! Használjuk, és legyen önálló véleményünk! Mert ha nem figyelünk oda, ha nem használjuk a tudásunkon alapuló gondolkodóképességünket, akkor bizony könnyen olyan emberek csapdájába eshetünk, akik nem biztos, hogy jó szándékkal közelednek hozzánk. Tehát aki nem gondolkodik, nem használja ezt a képességét, az valójában nem is ismeri meg azt, amire rábízza az életét. Olvassunk, tanuljunk, hogy gondolkodhassunk. Csak ebben az esetben fogunk létezni!
Nem ismerem a mostani pedagógiai módszereket. De azt tudom és félő, hogy a modern technika eszközei, a digitalizált, kontaktus nélküli világ most már nemcsak a gondolkodási képességünket zárja el, de a beszélőképességünket is.
Egy éve, hogy gyermekeink online tanulásra kényszerülnek. E kényszerű „szobakényelem”, mind szellemileg, mind fizikailag megbénítja a jövő nemzedékét, ha ezt hagyjuk és tűrjük. S ha ehhez még a legkisebbeknél meghonosodik a szájmaszk, lehet majd egyszer újra beszélni tanulnak unokáink.
S végül a neves vallásfilozófus B. Pascal így vall a gondolkozásról:
„A gondolkodás teszi az ember nagyságát. (…) Az ember minden méltósága a gondolkodásban rejlik. Belőle kell nagyságunk tudatát merítenünk, nem a térből és az időből, amelyeket nem tudhatunk betölteni. Igyekezzünk hát helyesen gondolkozni: ez az erkölcs alapelve.”
