Richard Sulík (Fotó: TASR)

Kártalanítani kell a koronavírus-járvány kedvezőtlen hatásainak kitett vállalkozásokat, vagy minél előbb lehetővé kell tenni, hogy kinyissanak, jelentette ki Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és gazdasági miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján. Ha a helyzet nem teszi lehetővé a vállalkozások megnyitását, akkor ezek kárpótlását helyezte kilátásba.

Továbbá arról tájékoztatott, hogy a kártérítési törvényjavaslatot ismét előterjesztette a partnereinek, és úgy gondolja, ezúttal sikerrel járhat. Ez azonban a pénzügyi tárcától is függ, mert nem tudni, hogy ennek milyen hatása lenne az államkasszára. Elismerte, hogy a „lockdown” nem hozta meg a várt eredményt, és bár sokat tesztelnek, vitatható a karantén betartásának ellenőrzése. Ezért, mint elmondta, megpróbálja egy szakértőkből álló csapattal megvizsgálni, hogy milyen alkalmazással lehetne működővé tenni az e-karantént.

„A lényeg az, hogy ne kelljen minden egyes ágazat számára külön törvényt készíteni, illetve egy tervet, amelyet egy bizottságnak is jóvá kell hagynia”

– magyarázta Sulík a kártérítési törvény kapcsán.

Hozzátette: a különböző ágazatoknak szánt segítségnyújtási tervből sok volt, és most ezeket akarják összevonni. Nem kívánt bővebb tájékoztatást adni, mert még nem ismerik az államkassza esetleges hiányosságait. Várakozásai szerint a legközelebbi koalíciós tanácson már biztosan eldől, hogy elfogadják-e a javaslatot. „Ha elfogadják, akkor a folyamatot nagyon gyorsan elindítjuk, hogy visszamenőleg is kártalaníthassuk a bezáratott vállalkozásokat, illetve azokat, amelyek más vállalkozások bezárása miatt szenvedtek kárt” – mondta, hozzátéve, hogy a javaslat azt is figyelembe veszi, hogy eddig ki mennyi kártérítést kapott, és csak a különbözetet fizetnék ki.

Ha elfogadják a törvényt, akkor ennek végrehajtását a pénzügyi igazgatóság biztosítaná. Abban az esetben, ha nem fogadják el, a kártérítés más módját fogják keresni. Mint elmondta, támogatja a vállalkozások mielőbbi megnyitását, és ha ez a kedvezőtlen járványhelyzet miatt mégsem lenne lehetséges, akkor támogatni fogja a megfelelő kártérítés biztosítását.

„Az, hogy mindenkit mindenben kárpótoljunk, nem fog sikerülni. A vállalkozások és szolgáltatások újraindítására kell törekednünk” – jegyezte meg.

A „lockdown” mostani hatását látva, Sulík szerint a járványellenes harc más lehetőségein is el kell gondolkodniuk. Az e-karantént a következő hetekben szeretné működőképessé tenni. A szakértők csoportjával először csütörtökön találkozik. „Teljes gőzzel tesztelünk, naponta több ezer fertőzöttet találunk, de azzal már nem foglalkozunk, hogy mi lesz velük ezek után, karanténban maradnak-e, ellenőrzi-e őket valaki” – jegyezte meg.
Figyelmeztetett: nem biztos, hogy sikerrel jár, de a kormány legalább tudni fogja, hogy minden lehetőséget kipróbáltak.

(TASR/Felvidék.ma)