A Szlovák Posta olyan komoly, alapvető reformokra készül, amelyekkel korszerűsítenék a postai küldemények kézbesítésének módját, de változásokat terveznek logisztikai szempontból is. Ugyanakkor szeretnének jobban odafigyelni a környezetvédelemre, a postai szolgáltatásokat is úgymond „zöldebbé” kívánják tenni. Erről a TASR hírügynökséget Ivan Rudolf, a közlekedésügyi minisztérium szóvivője tájékoztatta.

„A Szlovák Posta mindenre kiterjedő átalakításának célja a pénzügyi eredmények javítása, és az ügyfelek részére pedig a szolgáltatások korszerűsítése” – jegyezte meg a szóvivő.

A posta már meg is kezdte a reformok bevezetését, elsősorban a kézbesítések módjának átalakításával, de a változások logisztikai téren is érintik a postát.

Az új intézkedések a kézbesítések mennyiségének növelésére irányulnak, valamint szolgáltatásaik színvonalát úgy kívánják emelni, hogy azzal a feladók és a címzettek is elégedettek legyenek. A szóvivő rámutatott arra is, hogy emelkedett a motorizált kézbesítők száma, így lehetőségük van mind a leveleket, mind a csomagokat kikézbesíteni az ügyfeleknek. Gyarapították a saját küldönceik számát is, miáltal a címzettek jelentősen gyorsabban kapják kézhez csomagjaikat. Februártól bővült az úgynevezett BalikoBoxok száma is, mégpedig 133-ra, ahol a címzettek maguk vehetik át csomagjaikat.

A postai szolgáltatások racionalizálása, észszerűsítése mellett további korszerűsítéseket is terveznek. „Ezek főleg a természetvédelemmel függnek össze, a posta szintén támogatja a „zöldebb” mozgalom törekvéseit” – tette hozzá Ivan Rudolf.

A célok között szerepel az IT-rendszer konszolidációja, a saját portfóliójukból származó termékek árusításának bővítése, a szolgáltatásaik árának csökkentése, illetve a postai kézbesítők, alkalmazottak további motorizációja, gépjárművekkel való ellátása. Tervezik a postafiókok számának csökkentését, de a postai szolgáltatások továbbra is megmaradnak. Jelenleg az online szolgáltatások rendszerét készítik elő, amelyek lényege, hogy a lakosság otthonról online intézhesse szinte valamennyi postai szolgáltatással összefüggő ügyét.

(BM/Felvidék.ma/teraz.sk)