Képünk Komárom városának sajtóközleményéből származik

Pénteken délelőtt egészségügyi témákban egyeztetett a városházán a komáromi kórház igazgatója, Jaroslav Jaška, a megyei egészségügyi szakbizottság elnöke, Viola Miklós képviselő és Keszegh Béla polgármester.

A témák között szerepelt a kórház jelenlegi, járvány miatti terhelése, az oltások biztosításának felgyorsítása és bővítése, továbbá a kórház fejlesztési tervei. A szoros együttműködés az alapja a leghatékonyabb egészségügyi ellátásnak.

Jaroslav Jaška elmondta, hogy a kórház kézben tartja a jelenlegi helyzetet. Folyamatosan zajlik az oltás és a kórház nagyobb mennyiségű oltás beadására is kész. Több oltóanyagra a következő hetekben számítanak, de már most is nyíltak meg újabb oltóhelyek. Örömmel fogadják, hogy a város is lobbizik az oltóanyagokért, így most már fokozatosan több érkezik. Beszámolt a most zajló és tervezett építkezésekről, melyek során további fejlesztéseket tudnak megvalósítani Komáromban.

Év végéig elkészül az új sürgősségi pavilon, amely az ország egyik legmodernebb ellátóhelye lesz.

Fontosnak tartja azt is, hogy a belgyógyászat épületének átalakításakor annak nemcsak a külső részét, hanem a belterét is átalakították a modern kezelés körülményeihez, ami most a koronavírusos betegek ellátásában is nagy segítség.

Viola Miklós jelezte, hogy

a nagyobb fokú beoltottságban látja a vírus megfékezésének és a régi életünkhöz való visszatérésnek a lehetőségét.

Az új oltási tervekben a megyei önkormányzatok kaptak feladatokat, így az egészségügyi bizottságon és a megyei képviselőkön keresztül is segíteni tudnak. Mindent megtesznek azért, hogy akár újabb oltóközpont nyílhasson a Komáromi járásban. A fejlesztések megvalósításában támogatásáról biztosította a kórházat, örömmel tapasztalják, hogy az elmúlt években folyamatos a fejlesztés.

Keszegh Béla polgármester a város támogatásáról biztosította a kórház vezetőjét. Újabb lélegeztetőgépek beszerzésében igyekszik segíteni a város, amelyek a koronavírus-fertőzés mellett más betegségek hatékony kezelésben is kulcsfontosságúak. Az oltás szervezésében továbbra is aktív együttműködést folytat a város, szükség esetén nagyobb termeket is biztosít a tömeges oltáshoz.

(Komárom város sajtóközleménye alapján Felvidék.ma)