Boris Kollár (Fotó: TASR)

Boris Kollár, a Sme rodina mozgalom és a szlovák parlament elnöke a Szlovák Közszolgálati Rádió és Televízió Szombati párbeszédek című műsorában úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő leváltása semmit sem oldana meg, csupán az történne, hogy a veszekedések a kormányból átkerülnének a parlamentbe. Egyben elutasította azt a találgatást, hogy a kormány két partnerrel, a Sme rodina mozgalommal és az OĽaNO-val folytatódna.

„Az alapvető kérdés nem a kormányfő leváltása, hanem az, hogy a koalíció vezető politikusai képesek-e mérsékelni a túlzott önértékelésüket, önbecsülésüket” – hangsúlyozta. „A viták és veszekedések helyett a munkára kellene összpontosítani és az embereknek segíteni a pandémia idején” – folytatta.

Meggyőződése, hogy a kormány jövője a négyes koalícióban van, de nem tartja kizártnak, hogy változásra kerül sor.

A tévéműsorban vitapartnere Peter Pellegrini, a parlamenten kívüli Hlas-SD párt elnöke volt, aki felhívta a figyelmet, hogy Szlovákia most egyenesadásban éli meg az ország irányításának szétesését.

Rámutatott, hogy hiányoznak olyan kulcsfontosságú miniszterek, mint az egészségügyi és munkaügyi, miközben egyre inkább mutatkoznak a gazdasági gondok, amelyeket azonnal orvosolni kellene. Szerinte a kormány mintha teljesen leállt volna a járvány kezelésével és csak az esetek számának csökkenésére hagyatkozik és az oltásokat szorgalmazza. Majd megjegyezte, hogy Boris Kollár az egyedüli Matovič partnerei közül, aki nem követeli nyíltan a távozását.

Kollár viszont visszautasította a vádakat és gyanúsítgatásokat, figyelmeztetett, hogy ő valamennyi koalíciós partnerükkel, de még az ellenzék tagjaival szemben is igyekszik korrekt lenni.

„De ez nem azt jelenti, hogy mi mindenképpen meg akarjuk tartani Matovičot. A négyes koalícióval akarjuk folytatni a kormányzást, elképzelhetőnek tartjuk a hármas koalíciót, de a kettőst semmi esetre sem, ezt világosan kijelenthetem”- nyomatékosította.

Peter Pellegrini úgy véli, hogy a kormányon belüli megtépázott kapcsolatok és a nyílt ellenségeskedés nem jó megoldás az ország szempontjából. Jelképesen szólva: “a süllyedő hajót hagyni kellene teljesen elsüllyedni és a hajógyárban egy újat építeni” – mondta, azzal a meggyőződéssel, hogy a legjobb megoldás az előrehozott választások lenne. Végezetül elutasította, hogy a Hlas-SD kezdeményezte volna a kormány elleni bizalmatlanságról szóló szavazást. Boris Kollár pedig jelezte, hogy azok a különféle hírek, amelyek szerint a koalíció bizonyos tagjai arra buzdítják az ellenzék képviselőit, hogy szavazzanak bizalmatlanságot a kormánnyal szemben, igazak, nemcsak híresztelések, konkrét esetekről van tudomása, de még nem kívánja ezeket részletesen ismertetni.

(BM/Felvidék.ma/Teraz.sk)