Itt ülök dolgozószobámban. Íróasztalomon orchidea-rejtő dendrobiumom friss zöld hajtásai és olajfácskáim viaszosan tükrös zöld levelei hirdetik: él, éled a növényvilág is téli álmából. Olajfaágam új hajtása négy hét alatt csaknem fél méteres sugaras ágat hajtva tör fölfelé. Elképesztő növekedés. Hol vannak növekedése határai? – kérdezem olykor meglepődve és elképedve araszos ugrásain.
Minden virágomon látom kiábrázolva Istenünk bölcsességét: a növekedés törvényét és a növekedés határainak a törvényét. Isten iránti flóra-engedelmességük valósággal meghat és megihlet. Engem is még nagyobb engedelmességre, alázatra tanítanak ők, zöld mestereim, hangtalan létezéstanáraim. És még nagyobb magasztalásra, mert ég felé törő növekedésükben sem a kegyetlen törtetést, hanem az Isten felé emelt létezéshimnusz néma dallamát hallom kisejleni. Ilyenkor eszembe jut két református költőnk természetlírája, a 100 éve még Erdély zöld titkait magába szívó és életen át visszalehellő-visszazengő drága Áprily Lajosunk tavaszhirdető lírája és Szabó Lőrinc gyermekeinek természeti oltalmat könyörgő féltő apai szeretete.
Áprily és Szabó ámuló és kérlelő szavai
Olyan jó hallani és újra meghallani a természeti katasztrófák egyre újabb szörnyűségeit magunkra zúdító 21. században is a 20. századi természetre mint Isten teremtett világára hangolt költői lelkek tiszteletteljes szavát. Nem a természetet leigázó, gőgös ember győzelmi önittasultsága ez, hanem az Isten teremtett világát tisztelő áhítat szava. Ahogyan drága Áprilynk, akit a visegrádi völgyben egyszer meglátogathattam, írta: Szelíd, egyszerű szóval/kérem: míg élhetünk,/szép somvirágos oldal,/adj jó tavaszt nekünk. Lehet, igaza volt ebben is? Míg élhetünk?! Az élettel betelt, lelkében minden esztendőben búcsúzó idősödő ember szelíd kérése ez? Mert mindenre, így a teremtett világ gyönyörűségeire is meg kell érnünk? Ránézek zöldellő csodáimra asztalomon, s magam is ezt mondom: Isten teremtményei, drága zöldellő olajágacskáim, orchidearejtő dendrobiumom, adjatok jó tavaszt nekünk! Ahogy Alkotótok rendelte. S ti emberek, simogassátok meg lelketekkel virágaitokat, szótlan útitársaitokat! A léleksimogatást megérzik! Ők jelzik, hirdetik az élet, a létezés, a teremtett lét tartósságának, s évről-évre újuló indulásának a visszatérését. Édes, zöld hírnökök ők, emberek, szeressétek és gondozzátok növényeiteket!
A magyar természetköltészet, ma így mondjuk: “öko-líra” leheletfinom könnyedségét és a teremtett világ tiszteletét üzenik azok a mondatok, amelyekkel ugyancsak Áprily egy másik somversében köszönti a tavaszt. Ezt a verset írásom végén olvashatják. A déli domboldalon leselkedő tavaszról gyönyörűen írja: Itt vagy már közel./A déli oldalon leselkedel./Gyökerek hallják könnyű léptedet. Istenem! Mennyi könnyedség, báj, mint egy kipattanó rügyben, íveiben és rejtekében, a szirmok rajzolatában, s a kelyhek szótlan illatában, ahogyan kizendül minden virágból az élet illatteli vagy színes tavaszhimnusza a költői sorokból is, mint egy szófoglalatba rejtett igazgyöngy: Ahol jársz, néma éberség fogad,/keresed a rügyes sombokrokat,/hogy langyosságoddal rájuk lehelj/ s kipattanjon a sárga kis kehely. Áprily Március c. versében pedig megénekli a picinyke szénfejű cinke tavaszdalát éppúgy, mint a selymét kitakaró barka szépségét.
Lehet-e csodálkozni azon, hogy Szabó Lőrinc meg éppen ettől az istenáldotta, Isten alkotta teremtett világtól kér oltalmat gyermekei számára? Mintha fél évszázaddal ezelőtt már sejtelemként felriadt volna benne a félelem a pusztuló természetről és az emberi kéz okozta természet-irtás következtében ránk szakadó öko-katasztrofális állapotokról? Mi lesz, ha nekivadul a miattunk felbőszült természet, s nem ismer majd irgalmat? S utódaink nem keresnek, mert nem kereshetnek majd oltalmat kiszáradt ligeteik árnyékában, porladó patakmedreiknél? Ha csak Isten közbe nem lép. Szabó Lőrinc még jó hittel, teremtett világot tisztelő hittel kérhette Ima a gyermekekért c. versében: Fák, csillagok, állatok és kövek,/szeressétek a gyermekeimet./Ha messze voltak tőlem, azalatt/eddig is rátok bíztam sorsukat./Énhozzám mindig csak jók voltatok,/szeressétek őket, ha meghalok./Tél, tavasz, nyár, ősz, folyók, ligetek,/szeressétek a gyermekeimet. Mennyi tiszta hit, őszinte remény! S mekkorát fordult a világ azóta, amikor a háború után ezeket a sorokat Szabó Lőrinc leírta. Mekkorát pusztult a természet. Hovatovább ma azt kellene kérnünk: Legyetek irgalmasok gyermekeimhez!
Áprily Isten teremtett világára rákerekedő, gyermekien csodálkozó szemét, Szabó Lőrincnek a természetben oltalmazó felnőttet kereső bizodalmát megköszönöm a Teremtőnek, s kérem, őrizzen meg valamit mindebből a javunkra, még inkább az utánunk következőknek.
A Biblia létezés-himnuszai a Teremtő dicséretére
Újra megjelentek a virágok a földön, itt az éneklés ideje, gerlebúgás hangzik földünkön. Érleli első gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak… (Énekek Éneke 2,12-13). A tavasz olyan csodálatos évszak, ami a Biblia szerzőit is magas izzású képekre, szavakra ihlette. Ez az az időszak, amikor a növények milliárdjainak milliárdjai, a fáktól és bokroktól kezdve a virágokon át a legkisebb apró fűszálig is elkezdik ellepni a földet. Újrafakadásukkal a remény és a megújulás érzetét keltik. Milliárdnyi apró dicshimnusz a létezés és léteztetés Istenének! Olyan hatalmas ez a megújulás, hogy olykor elképedünk: a száraz, porladozó törzsből hogy tud ennyi élet kivirágozni? Sőt: nem nehéz észrevenni a párhuzamot az új évszak eljövetele és a szív megújulása között sem. Jézusban elővételezhetjük a Jelenések könyve hatalmas látomását, ami a trónon ülő Bárány fenségét magasztalja, mert Ő mondotta: Íme, újjáteremtek mindent (Jel 21,5). Valamennyi tavaszújulás ennek a majdani kozmikus és földi, hatalmas nagy tavasznak, újjáteremtésnek évszakokra bontott előhírnöke. Eszkatológiai jel, előíz. A végtelenből felénk sodort illatár. Isten jó szagú lehelete. Ez adja a tavasz lelkünket átható gyönyörűségét és egyben önmagán messze-mesze túlmutató jelzőoszlop, iránymutató tábla jellegét. Az örök virulást előképező, elővételező ancilla futuraet, a jövőre utaló szolgáló évszak angyali méltóságát.
A tavaszi megújulás az egyik legszebb ajándék, amelyet minden évben megkapunk. Még. Urunk Jézusunknak hatalma van a teremtett világ megtartására, az évszakonkénti újulással pedig tanít szívünk átalakításának, megújulásának a szükségességére. Azt ígéri, hogy lezuhanyoz, megtisztít minket bűnbocsátó Lelke fürdőjével, miként a tavaszi eső megöntözi a földet. Miközben figyeljük a földön zajló hatalmas átalakulást, amikor a tél tavasszá olvad, és földi létünk újra virágba borul, kérjük Istent, hogy alakítsa át szívünket is, hogy egyre közelebb kerülhessünk Mindenható Atyánkhoz, virágzásra rendelt életünk ősforrásához, a Szent Gyökérhez. Így olvassuk, ízlelgessük újra és újra Áprily versét, mint ami reál-szimbolikus vers. A tavasz elé vágyódó ember valójában az Örök Tavaszt hozó, az örök életet ajándékozó Isten elé vágyódik, Őt kérleli, Őhozzá kiált… Elgondolkodtató, Istent szólító szép tavaszi virágzást hozzanak elénk 2021 márciusi-áprilisi napjai!
Áprily Lajos: Mennék eléd
Mennék eléd, mert itt vagy már közel.
A déli oldalon leselkedel.
Gyökerek hallják könnyű léptedet,
átküldesz egy-egy halk leheletet,
mely szűzies még és illattalan,
de sejtető, jó langyossága van.
Csak arcom érzi még, nem sejti más,
varázs van benne, keltető varázs.
Ahol jársz, néma éberség fogad,
keresed a rügyes sombokrokat,
hogy langyosságoddal rájuk lehelj
s kipattanjon a sárga kis kehely.
(…) Mennék eléd, s mint fényváró anyám,
még utoljára elkiáltanám
nevedet, melyből napfény sugaraz:
Tavasz, tavasz! Tavasz, tavasz, tavasz!
(Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma)
