Richard Sulík (Fotó: Sme/Gabriel Kuchta)

Richard Sulík miniszterelnök-helyettes és az SaS elnöke kedden Zuzana Čaputová államfővel készül találkozni. Ezt Ondrej Šprlák, a párt szóvivője erősítette meg a TASR hírügynökségnek. Sulík ez ügyben megkereste Mária Kolíková igazságügy-minisztert is, aki azonban nem vesz részt a találkozón.

„Egyeztetnünk kell a további lépésekről, amelyeknek összhangban kell lenniük a Szlovák Köztársaság Alkotmányával. Ezért szólítottam meg az igazságügy-miniszter asszonyt” – magyarázta Kolíková meghívását Sulík.

Peter Bubla, az igazságügyi tárca szóvivője a TASR hírügynökség megkeresésére elmondta: a miniszter asszony keddi tervei között nem szerepelt és továbbra sem szerepel, hogy az államfő fogadja őt. Ezt a Za ľudí sajtóosztálya is megerősítette, hozzátéve: az elnöki palotába sem Kolíkovát, sem Veronika Remišovát, a Za ľudí elnökét nem hívták meg.
Čaputová délután Igor Matovič (OĽANO) kormányfővel találkozik. Őt az államfő hívta meg az elnöki palotába.

A Matovič-kormány válságban van, a krízis a Szputnyik V vakcina vásárlása után robbant ki. A koalíción belül már régóta eszkalálódott a feszültség, főleg Matovič és Sulík vitái miatt. Abban mindegyik párt egyetértett, hogy nem akarnak előrehozott választásokat. Az SaS és a Za ľudí a kormány átalakítását, valamint Marek Krajčí egészségügy-miniszter és a kormányfő távozását szorgalmazta. Krajčí pénteken benyújtotta a lemondását.

Az SaS és a Za ľudí koalíciós pártok hétfőn lemondásra szólították fel a miniszterelnököt. A két pártelnök, Richard Sulík és Veronika Remišová kilátásba helyezték, hogy ők is hajlandóak lennének lemondani a kormányban betöltött tisztségükről. Ha Matovič nem tesz eleget a felszólításnak, az SaS kész kilépni a koalícióból. Ezt a másik koalíciós partner, a Za ľudí sem zárta ki. Az igazságügy-miniszter egyértelműen jelezte, hogy amennyiben Matovič marad a kormány élén, ő távozik, mert ebben az esetben nem tudja keresztülvinni a reformjait.

A Sme rodina mozgalom „koalíciós cirkuszt” emleget. Milan Krajniak munkaügyi miniszter hétfőn bejelentette a lemondását. Elmondása szerint ettől a gesztustól a kormányválság mielőbbi lezárását reméli. Az OĽANO továbbra is ellenzi az előrehozott választásokat. A mozgalom álláspontja az, hogy Krajčí lemondásával teljesítette a kormány átalakítására irányuló követeléseket.

(TASR/Felvidék.ma)