Az ünnepre készülődve a világjárvány miatt több mindent másként teszünk. Eltér a megszokottól az idei húsvét menete, formája sok mindenben. Az ünnepnapokhoz társult hagyományok közösségi formái is másként, eredeti rendeltetésüktől, szokott megnyilvánulásaiktól eltérő módon lesznek majd emlékeink részévé, mint eddig.
Minden bizonnyal az ünnepi díszek, húsvéti díszletek így is előkerülnek. Terített asztalainkon, Istennek hála, ha szűkebb családi körben is, de ott lehetnek a megszokott ételek, kedvenc finomságok. Otthonainkban nyoma sem lesz talán annak, hogy odakint a „nagyvilágban” hetek, hónapok óta milyen küzdelem folyik és a Mindenható irgalma, hogy mindezt még távolabbról szemlélhetjük.
Kevesebb lesz a vendég, a találkozás. Ezt elviselni mégis könnyebb lesz, tudva, hogy ennek is megvan a maga értelme és célja, előtérbe engedve a féltő szeretetet és gondoskodást.
Lehet, szabad azért is tenni, hogy valamilyen ünnepi, húsvéti hangulat legyen bennünk, környezetünkben. Ahogy mindig is volt, ha az ünnepet tudatosan vártuk, körültekintő készülődéssel fogadtuk, „megadtuk a módját”.
Mi utal a Feltámadottra? Ez az ünnep, megtévesztő szimbólumaiban akár arra is utalhat, hogy tavasz van, a növényvilág is újjáéled, az élet győz újra, ciklikusan elhozva ennek látványos „ünnepét” a kizöldellő, virágba boruló természeti környezetben. Nyuszik, kacsák, csibék, kosarak, festett tojások, csokifigurák utalnak arra az ősidőktől természetközeli megtapasztalásra, hogy van újrakezdés, folytatása az életnek.
Az élet és termékenység, a születés teremtett rendje és törvényszerűsége – ünnepekben és szimbólumokban kap helyet az emberi közösség szintjein.
Mi utal a Feltámadottra? Az, hogy lehet-e ünnepelni a feltámadás hite nélkül húsvétkor – nem nehéz kérdés, mert könnyedén lehet rá választ adni. Minden formaság, külsőség, látszat mellett is a lélek, emberi lelkünk érintetlen maradhat. Ha érzelmi töltődésünk, az ünnepi drága emlékek és élmények mellett elmarad a lelki épülés, gazdagodás igénye, valósága.
Ugyanakkor adott az a drága lehetőség is, hogy hitemmel és reménységemmel kapcsolódom, kötődöm ahhoz, ami húsvét titokzatos csodája: a feltámadás, mely úgy az élet győzelme, hogy túlmutat e földi lét horizontján. A feltámadás boldogító meggyőződésén túl is, a legnagyobb életgazdagodás maga a Feltámadott, az élő Úr jelenléte.
Hogyan lehet igazán áldott a húsvéti ünnep? A Feltámadottal való találkozásban. Ez a találkozás a maga megszentelt pillanatával, életed legszebb történetének a kezdete. Ez a történet – a szabadításoddal kezdődik. Elveszi minden terhed, bűnöd, hiszen felvitte már a keresztfára. Behív Isten megváltottjainak közösségébe.
A történet az üdvösségben folytatódik és örökké tart.
A tanítványok örömmel, izgatottan, soha addig nem tapasztalt lelkesedéssel hirdették a kívülállóknak evangéliumként, maguknak pedig egymás közt újra és újra elbeszélve: Valóban feltámadt!
Amikor Jézus, a Feltámadott megjelent közöttük, zavarba jöttek. Milyen fontos lehetett Jézus beszéde. Megnyugtató szavai: „… valóban én vagyok…”
Milyen nagy ajándéka lenne ennek az ünnepnek, ha Jézus megtapasztalható lelki közelségbe jönne hozzánk. Akár meglepődve vennénk is ezt a közelséget, felfedezhetjük, hogy lehet hozzá szólni, lehet Őt kérni, lehet Tőle kérni életünkben, mostani helyzetünkben, bármilyen lelki állapotban azokat az ajándékokat, melyeket a nekünk ígért Vigasztaló által adhat. Békességet, örömöt, türelmet, bátorítást, gyógyulást, reménységet, húsvéti hitet.
Meghallani, tapasztalni azt az igazságot, minden nap, hogy bármi érjen is földi életem próbákkal terhelt idejében, vagy a reményvesztettség völgyének árnyai kísértsenek, ha minden erőm elhagy is, elmúlnak napjaim, Te, Megváltó Uram vagy, hűséged nem hagy cserben soha, Szabadítóm és Üdvözítőm.
Olyan jó abban bízni, hogy érkezzek Hozzá bármilyen messziről, megtalálva őt, szívembe fogadva Őt, az életem az örök életre támad fel, ahogyan Ő, Jézus Krisztus is feltámadt. Valóban feltámadt!
A szíved az a hely, ahol Krisztusod bármilyen élethelyzetben, lelki állapotban, szavával: „… valóban én vagyok…” annak az örömhírét hirdeti Neked, hogy közel van Hozzád, ahogyan testközelben volt a tanítványaihoz a feltámadása után. Elég közel ahhoz, hogy felemeljen elesettségedben, vigasztaljon megsebzettségedben, tanítson tanácstalanságodban, vagy csak magához öleljen és szeressen.
Feltámadt, hogy megnyithasd a szíved előtte! Ha megteszed, akkor ez a mostani ünnep is megszentelődhet, ahol már nem a „díszlet” a fontos, a döntő. Még csak az ünnepi hangulatunk sem meghatározó.
Ünneplésünk, a feltámadott Krisztusban való hit nélkül, tűnhet tiszteletteljesnek, mondható hagyományokhoz hűnek, értékelhető külsőségeiben tetszetősnek, de élő hit nélkül minden, a legkiválóbb minősítést is kiérdemlő ünneplés is csak EMLÉKÜNNEPÉLY. Ahol lehet akár szíveket megérintő hangulat, tisztes emlékezés, ékesen és szép renddel folyó ünnepi szertartás, de a lényeg marad el, maga az Ünnepelt marad ki belőle, maga a Feltámadott.
Jézus feltámadt! Valóban feltámadt! A mai napon minden keresztyén közösségben elhangzik ez az örömhír. A nem megszokott ünneplések keretében bár, de a lényeg változatlan, az ünnepelt ugyanaz, Jézus.
Ha engeded, teremthet a szívedben új reménységet! Lelke által Belé, a Feltámadottba vetett élő hitet ajándékozhat!
Mi segítette a tanítványokat a bizonyosságra? A Feltámadottal való találkozás. Megjelent közöttük. Nagy reménységünk, hogy a Róla szóló evangélium, ha megérint, előkészítheti szívünkben a helyet a Feltámadottnak. A Vele való találkozás megválthat és megváltoztathatja az életünket.
A Vele való közösség üdvözíthet. Mindenkinek nyitott lehetőség ez. Halljuk meg a szívünkben ezen a húsvéti ünnepen, Tőle a jelenlévő, feltámadott és élő Urunktól: „… valóban én vagyok…”. Jézus Krisztus, légy a mi megváltó és üdvözítő Urunk! Ámen.
A szerző nagykálnai református lelkipásztor.
(Szathmáry Zsuzsanna/Felvidék.ma)
